Főoldal Filmek A Végtelen háború elérhető lett a Disney+ szolgáltatón, s egyúttal több forgatási kép is megjelent
Filmek

A Végtelen háború elérhető lett a Disney+ szolgáltatón, s egyúttal több forgatási kép is megjelent

Végül a Bosszúállók: Végtelen háború is elérhető lett a Disney+-on.

192
Bosszúállók: Végtelen háború

Miközben Magyarországon még továbbra sem lehet tudni, hogy mikor lesz elérhető a Disney+ streamingszolgáltató, addig a Disney tengerentúlon és Európa több országában is Bosszúállók költöztök be az otthonokba. Múlt hétvégén a Disney végre elérhetővé tette a Bosszúállók: Végtelen háborút a kínálatban, amivel együtt néhány eddig nem látott forgatási kép is megjelent a harmadik Bosszúállók-filmről.

A Bosszúállók: Végjáték egy ideje már fellelhető a műsorlistán, most azonban a grandiózus finálé előzményével minden olyan film elérhetővé vált, amit a Marvel Studios készített, vagyis a The Infinity Saga huszonhárom filmjéből húsz már elérhető az előfizetők számára. A megmaradt három film pedig nem más, mint A hihetetlen Hulk, a Sony Pictures és a Marvel Studios közös rendezésű Pókember: Hazatérés és a Pókember: Idegenben.

Nem tudni, hogy a fenn említett három film mikor kerül be a palettába, de a vezetők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb kölcsönözhetők legyenek ezek a részek is. A két Pókember-film perpillanat is fellelhető más szolgáltatóknál, a Hazatérés jelenleg az FXNow és Sling TV-én, míg az Idegenben a Starz és DirecTV-én érhető el. A hihetetlen Hulk most egyik streamingszolgáltatón sem elérhető, ám az NBCUniversal Peacock szolgáltatása alig két hét múlva rajtol, szóval előbb ott kell keresnünk a filmet, majd később a Disney+-on is.

Legközelebb Bosszúállóval novemberben találkozunk, amikor Scarlett Johansson nevével fémjelzett Fekete Özvegy-filmet bemutatják a mozikban. A Marvel Moziverzum 4. fázis első alkotását eredetileg április végén mutatták volna be, ám a koronavírus-járvány hatására sok mással együtt ezt a premiert is el kellett csúsztatni.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

A sógun
Sorozatok

Az FX saját gyártású minisorozata, A sógun 2024 elején érkezik a Disney+-ra

A John Wick sztárjaival érkezik jövőre A sógun a Disney+-ra.

Doctor Who
Sorozatok

Jövő héttől itthon is nézhetjük a Doctor Who legújabb részeit

David Tennant nálunk is leparkol a TARDIS-szal a Disney+-ra.

Mi lenne, ha...?
Előzetesek

Ünnepi hangulatban megérkezett a Mi lenne, ha…? 2. évad előzetese

A Mi lenne, ha...? 2. évadában újrajátsszák a vakandai csatát is, amiben...

Indiana Jones és a sors tárcsája
Filmek

A Disney+ elárulta, mikortól streamelhető az Indiana Jones és a sors tárcsája

Már nem kell sokat várni az Indiana Jones és a sors tárcsája...