Főoldal Filmek A Disney határozatlan időre eltolta az élőszereplős Mulan bemutatóját
Filmek

A Disney határozatlan időre eltolta az élőszereplős Mulan bemutatóját

Nincs megjelenési dátum a Mulan neve mellett.

1.1k
Mulan

A hét elején a Warner Bros. határozatlan időre eltolta a Tenet bemutatóját, most pedig a Mulan jutott hasonló sorsra, miután a Disney határozatlan időre törölte a premiert. A Mulan bemutatójára eredetileg március 27-én került volna sor, azonban többször is el kellett tolni, miután márciusban kitört a járvány. Előbb július 24-én szerették volna bemutatni, majd augusztus 21-ére halasztották, most pedig már nem is kapott megjelenési időpontot.

A Mulan esetében már többször is szóba hozták, hogy a Disney+ streamingszolgáltató egy kiváló felület lehetne a bemutatóra, ám úgy tűnik, hogy a stúdió kitart a mozik mellett, hogy a filmet mindenki a moziban lássa. Ebben nagy szerepet játszik a kínai piac is, elemzők szerint hatalmas bevételekre számítanak abban a térségben. Továbbá a streamingszolgáltató sok országban még mindig nem elérhető, szóval emiatt is veszteséggel számolna a stúdió, persze a dolgok könnyen változhatnak, hiszen a következő hónapokban újabb országokban válik elérhetővé a platform.

Tegnap a Disney az Avatar és a Star Wars filmek bemutatóit is módosította, ma reggelre pedig más stúdiók is újratervezték a menetrendet. Így James Cameron nagysikerű na’vik történetével kezdve a cím nélküli Pókember, a Hang nélkül 2. és a Top Gun: Maverick bemutatóit is eltolták. Egyre valószínűbbnek tűnik egy korábbi kutatás, miszerint a mozik többsége nem fog tudni kinyitni 2021 közepéig, vagyis az idei évről szinte teljesen lemondhatunk.

Mulan - magyar szinkronos előzetes #2
Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Az akolitus
Sorozatok

Meglepő fordulat: A rajongók új évadot akarnak a Star Wars legmegosztóbb sorozatából, Az akolitusból

A tavaly törölt Star Wars-sorozat, Az akolitus jóval népszerűbb a rajongók körében,...

Hófehérke
Filmek

A Disney Rachel Zeglert hibáztatja a Hófehérke kudarcáért?

Rachel Zegler lett a Disney bűnbakja, miután a Hófehérke-remake bukása borítékolhatóvá vált.

Hófehérke
Filmek

Mérgezett almába harapott a Disney: Mindössze 43 millió dollárral nyitott a Hófehérke a mozikban

A Disney élőszereplős remake-je a vártnál gyengébben teljesített, és kevés segítséget nyújtott...