Wide Screen
Image default
BRÉKING Filmek

A Warner határozatlan időre eltolta a Tenet premierjét

Egyelőre nem tudjuk, hogy mikor láthatjuk majd Christopher Nolan legújabb filmjét.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Tenet az idei mozis év szimbóluma, hiszen ez az a film, amelyre gyakorlatilag messiásként vártunk hónapok óta, ugyanis úgy volt, hogy ezzel indulhat majd újra a blockbuster szezon július közepén. A premier aztán csak tolódott és tolódott, először csak hetekkel, most azonban a Warner újabb csúszást jelentett be, és ezúttal már nem is közölték az új dátumot. A stúdió közleményében így fogalmaz:

Hamarosan elő fogunk állni az új premierdátummal, a célunk továbbra is az, hogy még ebben az évben a mozik vásznaira kerüljön Christopher Nolan legújabb eredeti és csavaros filmje. Radikális döntést kellett viszont meghoznunk, mostantól nem ragaszkodhatunk ahhoz, hogy a Tenet globális premiert kapjon, ez a marketingstratégiánkban és a forgalmazási tervünkben is meg fog látszódni.

A Warnerhez közel álló források és nyilatkozatok szerint az is benne van a pakliban, hogy a filmet a világ bizonyos részein hamarabb láthatják majd a nézők, mint más országokban, kontinenseken. Nyilván minden a mozik adott helyen érvényben lévő szabályozásától függ. Bejelentették egyébiránt, hogy a Démonok között harmadik részének premierje szeptember 11-ről 2021.június 4-re vándorolt. A Dűne és a Wonder Woman 1984 egyelőre a helyén, ám a Variety szerint a vírushelyzet függvényében ezen bemutatók eltolása sem zárható ki.

Amint újabb fejlemény van a premierek ügyében, természetesen azonnal beszámolunk nektek róla.

Még több a témában...

Christopher Nolan még a forgatás alatt is titokban tartotta a Batcycle-t

Vigh Martin

UPDATE: A Warner Bros. bejelentette, hogy augusztus 26-án a világ 70 országában mutatják be Tenetet

Vigh Martin

A Tenet jöhet augusztus végén több európai országban, köztük Magyarországon is

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat