Wide Screen
Image default
BRÉKING Sorozatok

A Disney bejelentette, pontosan mikor érkezik a The Mandalorian S2

Dátumot kapott a The Mandalorian S2.

Végre kiderült, hogy mikor kerül műsorra a The Mandalorian második évadja. Nem sokkal korábban a Disney hivatalosan is bejelentette, hogy nagysikerű élőszereplős Star Wars-sorozat második évadát október 30-án fogják bemutatni a Disney+ streamingszolgáltatón.

A bejelentés mellé kaptunk is egy rajzot a sorozat hivatalos csatornáján. A képen természetesen a sorozat két főszereplőjét, a Pedro Pascal alakításában a fejvadászt, illetve A Gyereket, vagyis Bébi Yodát láthatjuk.

Korábbi pletykák szerint az első előzetest múlt héten az NBA rangadó alatt készültek bemutatni, ám ez meghiúsult. Már arról beszélnek, hogy a trailer bármelyik percben befuthat, hiszen két hónapra vagyunk a bemutató előtt. Nyilván, ezek mind találgatások, a Disney egyelőre nem árulta el, hogy mikor mutatják meg az első képsorokat a sorozat folytatásából.

A The Mandalorian S2-ben Pascal mellett visszatér Gina Carano, Carl Weathers, Giancarlo Esposito, valamint Emily Swallow. De már rengeteg cikket olvashattunk arról is, hogy itt fog bemutatkozni Ahsoka Tano, Temuera Morrison újra Boba Fett páncélban, Bo-Katan szerepében Katee Sackhoff, Timothy Olyphant pedig Cobb Vanth-ot fogja életre kelteni.

Még több a témában...

Bizonyítékot találtak arra, hogy mikor lehet a WandaVision premier időpontja a Disney+-on

Kévés Bence Mihály

Kat Dennings karaktere, Darcy kulcsfontosságú szerepet játszik a WandaVision Disney+ sorozatban

Kévés Bence Mihály

A WandaVision előzeteséből kiderült, hogy kit játszik Kathryn Hahn a sorozatban?

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat