Úristen, mekkora visszatérést mutatott be M. Night Shyamalan, erre megérte várni, minden klappol ebben a filmnél.
Nos, sokáig nem lehetett tudni, hogy mikor láthatjuk ismét rendezői székben M. Night Shyamalan-t, hiszen A hatodik érzék, Jelek és A sebezhetetlen filmek után az ezredforduló rendezőjének kiáltották ki, de valami történt, ugyanis ezt követően inkább csak csalódást keltő alkotásokat tett le az asztalra. Azért nem hagyta ott teljesen a filmrendezést, több filmnél is produceri feladatott látott el – az előbb említett Jeleknél is közreműködött -, és tényleg csak idő kérdése volt, hogy mikor drukkol elő egy olyan mozival, mely méltó régi önmagához. Kijelentjük, ez megtörtént a Széttörve című filmmel, ugyanis film sorai csodálatosak, a cselekményt hiába tudjuk olvasni, a csattanó nagyságára akkor sem sokan fogadtak volna, hogy ekkorát fog szólni.
A többszörösen zavart, klinikai kezelésekre szoruló Kevin-nek (James McAvoy) összesen 23 különböző személyisége van. Hol egy 9 éves kisfiút látunk, hol egy tisztaságmániás férfit, hol egy divatnak hódoló hölgyet, a közös mindben pusztán az, hogy egy emberhez köthetők, és Barry nem engedi ki őket a fényre, elnyomva élnek. Elsőre ez kissé furán hangzik, és mi is úgy éreztük, hogy talán a film nem fog tudni boldogulni a helyzettel, és ez lesz az egyik gyenge pontja, talán még kudarchoz is vezet majd, de ha egy remek hollywoodi sztár kapja a szerepet, akkor nincs gáz. Igen, James McAvoy az elmúlt években többször bizonyította, hogy nem csak sármja miatt szeretik őt a világon, hanem kiemelkedő tehetségéért is, amit itt nem duplán, nem triplán, hanem huszonháromszoros túlerővel mutat meg, ami a rendező kvalitását is dicséri. A rendezővel és színésztársaival kéz a kézben haladnak, és egymást segítették forgatás során. A rendező mintha előre tudta volna, hogy McAvoy-jal képesek lesznek elkészíteni a filmet – sajnos Shyamalan rossz napjaiban lőtt már mellé a szereplőkkel, ami miatt nem működött semmi sem a filmjében.
Ott kezd izgalmassá válni a cselekmény, mikor Kevin rosszabik énje úgy dönt, hogy elrabol három lányt, hogy kiélhesse rejtett vágyait – szerencsére semmi annyira durva perverzitás nincs benne. Egyértelműen a lányok közül Claire (Haley Lu Richardson) az, aki azonnal a szökésen töri a fejét, melyben Marcia (Jessica Sula) barátnője is segítségére van, ezzel szemben Casey (Anya Taylor-Jor) a múlt traumái miatt teljesen más irányból közelíti meg a szituációt, sokkal óvatosabb a férfival. Casey némiképp próbál együttműködő lenni, hogy jobban megismerje/kiismerje őt, hogy most éppen melyik személyazonosságával van dolguk. Végig ott motoszkál a nézőben a kérdés és félelem: vajon mit tervez a lányokkal, mi lesz velük?
A történet és személyiségek zavara miatt könnyen katasztrófába torkolhatott volna a film, de a zseniális rendező, és James McAvoy, valamint a fiatal tehetségek ebben megakadályozták, és ha már úgy tűnt volna, hogy valaki túljátssza a szerepét, akkor a többiek a fejére koppintottak, s egy laza „ez már sok, lazábban” mondattal elintézték. A film végére maradt az igazán nagy csattanó, de egyúttal olyan motívumokat is láttunk, melyek picit kilógtak a sorból. A rendező megpróbálja a tudományt a misztikummal keverni, ami nagyon bátor lépésre vall. A film pszichothrillersége révén nem zavaróak, bár ha kukázták volna ezeket, akkor sem tűnt volna fel senkinek, észre sem vettük volna hiányukat, mert annyira idegen és új színfoltjai voltak a zárórésznek. Ezzel nem azt mondjuk, hogy elrontották, de mégis picit szokatlan formája Shyamalan munkásságának.
VÉGSZÓ
A tudatlanság, a bizonytalanság és a pince fogsága végig félelemben tartja a lányokat, de a nézőket is. A forgatókönyv hibátlan, a színészek legjobb formájukat hozták, James McAvoy páratlan teljesítményt nyújt, és azzal a lezárással, cameóval csak a jó isten tudja, hogy mit tervez M. Night Shyamalan.
Szólj hozzá!