Thor

Véget ért a Thor: Love and Thunder forgatása, és ezt egy kulisszák mögötti képpel reprezentálták

Chris Hemsworth rendesen kipattintotta magát.

Hivatalosan is csomagolhatnak, véget ért a Thor franchise negyedik rész forgatása. A főszereplőt alakító Chris Hemsworth osztott meg egy képet közösségi oldalán az eseményről, amin még Taika Waititi is látható Korg jelmezében (már amennyire lehet annak nevezni ezt), de a nagyobb hangsúlyt a két karakter karja kapta. Legutóbbi találkozásunk óta alaposan kigyúrta magát a Mennydörgés istene.

A fekete-fehér képen a retro stílusjegy dominál. Hemsworth új szerelést kapott a folytatásra, aki a Bosszúállók: Végjáték óta megszabadult néhány felesleges kilótól. A Mennydörgés istene mellett pedig legújabb barátja, Korg látható, akit ezúttal is a direktor kelt majd életre a vizuális csapat munkája nyomán. A lenti képhez még egy rövid üzenetet is mellékelt a világsztár.

Ezzel véget ért a Thor Love and Thunder forgatása, ami egyben a nemzeti ’ne flexelj’ nap is, szóval úgy gondoltam, hogy ez a szuper laza fotó megfelelő lesz erre az eseményre. A film őrületesen vicces lesz, és lehet, és talán egy-két alkalommal szívfájdító is. Sok szeretettel és sok dörgéssel! Köszönöm az összes szereplőnek és stábtagnak, akik lehetővé tették ezt az újabb hihetetlen Marvel-utazást. Csatoljátok be magatokat, és találkozunk a mozikban!!!  Chris Hemsworth

Szigorú titoktartás előzi meg a film sztoriját, ám eddigi ismereteink szerint a Thor: Love and Thunder felér egy Bosszúállók-filmmel, ahogy arra tavaly ősszel egy bennfentes is hivatkozott. Portman csak az egyik nagy visszatérő, hiszen Jaimie Alexander még télen megerősítette, hogy Lady Sif szerepében visszatér. Chris Pratt mellett, Vin Diesel és Pom Klementieff is Ausztráliában tartózkodik már. Sőt, állítólag Russell Crowe is csatlakozott, valamint a Thor: Ragnarök után visszatér Matt Damon, Sam Neill és Luke Hemsworth is, akik egy színpadi drámában adták elő Loki, Odin és Thor színjátékát a harmadik részben. Arról is beszélnek, hogy Melissa McCarthy is csatlakozott hozzájuk, aki majd Helát fogja kiparodizálni ebben a színjátékban. A főgonosz szerepét Christian Bale kapta, aki Marvel egy frissen bemutatott gonosztevőjét kelti majd életre. Gorr the God Butcher nemezissel a 2010-es évek közepén találkoztak a rajongók.

A sztori központi karaktere Thor és Jane lesz, ahogy arra a film címe is utal. Natalie Portman korábban már elszólta magát, hogy melyik történetet fogják feldolgozni ezúttal. A képregényekben Jane Fosternél rákot diagnosztizálnak, ez pedig megmagyarázza azt is, hogyan tér vissza a mennydörgés istenének az életébe – Thor volt szerelme megmentésére siet -, és hogyan válik Thorrá.

Thor: Thunder and Love bemutatóját 2022. május 6-ára halasztották.

Thor Taika Waititi
Total
2
Shares
Previous Article

Leghamarabb jövőre érkezhet a God of War következő része

Next Article
Shazam

A Shazam: Fury of the Gods forgatási fotóin Zachary Levi már a szuperhős új jelmezében pózol

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!