Főoldal Filmek Tom Holland már mindent tud a Pókember harmadik részéről
Filmek

Tom Holland már mindent tud a Pókember harmadik részéről

A Pókember-filmek főszereplője legfőképp azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem tudott titkot tartani, ám úgy néz ki, hogy megtanult lakatot tenni a szájára.

1.2k
Pókember
Forrás: Marvel Studios

A Pókember-filmek főszereplője legfőképp azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem tudott titkot tartani, ám úgy néz ki, hogy megtanult lakatot tenni a szájára.

Nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre a Pókember franchise harmadik részéről, mindössze annyi tiszta, hogy 2021. július 16-án fogják bemutatni, és ezzel kifújt. Persze pletykák jelentek már meg a filmről, hogy Kraven a vadász lehet Peter Parker legújabb ellenfele, de a Marvel Studios nem kommentálta a híreket.

Tom Holland az elmúlt években főként azzal szerzett magának hírnevet, hogy az interjúk során mindig kifecsegett valami fontosat a történettel kapcsolatban, volt hogy a Bosszúállók: Végtelen háború után tartott sajtótájékoztatón véletlenül elspoilerezte a végét. Úgy tűnik azonban, hogy még egyszer nem követ el ekkora baklövést.

A Pixar stúdió legújabb filmje, az Előre vörös szőnyeges bemutatóján arról beszélt, hogy már mindent tud a Pókember: Idegenben folytatásáról, ám a riporter hiába próbálta kiugrasztani a nyulat a bokorból a Baljós hatos formáció név bedobásával, nem sikerült neki.

A film forgatását nyárra időzítették, így várhatóan majd csak utána fogják bejelenteni a filmcímet, hiszen az előző rész esetében is egy évvel a premier előtt leplezték le az alcímet. Talán a júliusi San Diego-i Comic-Con után majd okosabbak leszünk.

Szerző
Kévés Bence Mihály

Imádok elveszni a filmek és sorozatok világában, ahol minden jelenet egy új kaland, és minden karakter egy új barát. Nálam mindig forog a “lejátszás” gomb.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Pókember: Idegenben
Filmek

Kiderülhetett, ki lesz a titokzatos női főgonosz a Pókember 4-ben

A pletykák szerint a Pókember 4-ben egy női főgonosz lép színre –...

Bosszúállók: Ítéletnap
Filmek

Miért mondtak majdnem nemet a Russo testvérek a Bosszúállók: Ítéletnapra, és mi győzte meg őket végül?

Joe és Anthony Russo majdnem visszautasították a Bosszúállók: Ítéletnap rendezését, de egy...

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
Filmek

Jonathan Majors először beszélt a Marvelről, Kevin Feige-ról és a jövőjéről az MCU-ban

Jonathan Majors megszólalt, milyen a kapcsolata most a Marvellel és Kevin Feige-val,...