Főoldal Filmek Tom Cruise még 10 évvel később is A holnap határa folytatásáról egyeztet a rendezővel
Filmek

Tom Cruise még 10 évvel később is A holnap határa folytatásáról egyeztet a rendezővel

Még mindig van remény, hogy elkészül A holnap határa folytatása.

164
A holnap határa
Forrás: Warner Bros.

Doug Liman rendező elmondása szerint Tom Cruise még mindig nem tett le A holnap határa második részéről, több mint tíz évvel később is folyamatosan az elkészítésről beszélnek. Az Empire magazinnak nyilatkozva Liman elárulta, hogy nemrég újranézte a 2014-es akciófilmet Cruise-zal, és továbbra is tartják a kapcsolatot a régóta tervezett folytatásról.

„Nem, folyamatosan beszélünk róla” – mondta Liman, amikor megkérdezték, hogy A holnap határa 2. halott-e. „Szeretjük azt a világot. Tom és én körülbelül két hónappal ezelőtt újranéztük, mert tíz éve nem láttam” – tette hozzá. „Azt mondtam, ‘Jesszus! Ez egy igazán jó film.’”

Az eredeti film bemutatója óta Liman, Cruise és a társszereplő Emily Blunt több alkalommal is kijelentették, hogy szívesen visszatérnének a folytatásban. A 2014-es film Hiroshi Sakurazaka All You Need Is Kill című regényén alapult, és Cruise egy katonát alakított, aki újra és újra átéli ugyanazt a napot, miközben megpróbál megakadályozni egy idegen inváziót az emberiség ellen. A film nem robbantott kasszát, de panaszra nem volt oka, és világszerte 370 millió dollárt hozott, de annál nagyobb rajongói támogatásra tett szert.

Nem feltétlenül volt mindig szerencsém, hogy olyan filmeket készítsek, amelyek hatalmas nyitóhétvégékkel rendelkeznek. A Bourne rejtély nyitóhétvégéjén a Scooby Doo – A nagy csapatot verte. A Bárbarátok egyszerűen eltűnt a mozikból. Tudomásul vettem ezt, az az, hogy hosszú távra készítek filmeket. Egy egoista srác vagyok, szeretnék most elismeréseket kapni. De azt is felismerem, hogy ha választanom kellene, olyan filmeket készítenék, amelyeket az emberek még 50 év múlva is néznek.

Doug Liman

A Warner Bros. 2019-ben jelentette be, hogy hivatalosan is fejleszti a második részt, de azóta nem kaptunk konkrét információkat a háttérben folyó munkákról. Cruise és a Warner Bros. Discovery év elején stratégiai megállapodást kötött, ennek értelmében több filmen is dolgoznak a jövőben. A hír után felcsillant a remény, hogy talán megkaphatják a régóta várt folytatást a rajongók.

A holnap határa
Forrás: Warner Bros.
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...