WandaVision

Teyonah Parris elárulja, hogy mikor játszódik a WandaVision a Marvel Moziverzumban

Megvan, hogy időben hová kell tenni a sorozatot.

Az egy éven át tartó várakozást követően múlt hét pénteken dupla epizóddal bemutatták a Marvel Moziverzum 4. fázisának első alkotását, ami ezúttal nem egy film, hanem egy sorozat. Nagyon sok kérdést vetett fel a WandaVision című sorozat. Néhányra próbáltunk már választ kapni, köztük például a bizarr jelenetekre kerestük a válaszokat, vagy éppen az utalásokat vettük sorra a leendő új gonoszokra.

Még nagyon a sorozat elején vagyunk, csak találgatni tudunk, de egy fontos kérdést tisztáznunk kell, mégpedig hogy időben mikor játszódik a sorozat. Bár az ’50-es és ’60-as évek sitcom hangulatát kölcsönözte a sorozat, amiből arra is következtethetnénk, hogy a múltban játszódik, hiszen a Marvel Studios korábban több ilyet filmet is készített, mint például az Amerika kapitány: Az első bosszúálló vagy a Marvel Kapitány. A WandaVision azonban nem a múltban játszódik, ahogy azt most Monica Rambeua-t alakító Teyonah Paris is megerősített.

Teyonah Parris a TVLine kérdéseire válaszul elmondta, hogy a sorozatot időben a grandiózus finálé után, a Bosszúállók: Végjáték után kell időben elhelyezni.

[WandaVision] közvetlenül a [Bosszúállók] Végjáték eseményei után játszódnak, és Monica számára nyilvánvalóan évekkel később azután, hogy egy gyerekként láttuk őt a Marvel Kapitányban. Megtudhatjuk, hogy mi történt vele az évek alatt, amit hiányoltunk, hogyan nőtt fel és fejlődött.Teyonah Parris

Monica Rambeua-t egyelőre csak az előzetesekben láttuk, a sorozatban még nem fedték fel nekünk a karakter idősebb alakját, akárcsak azt az új szervezetet, amit S.W.O.R.D.-nak hívnak. Feladatuk a világűr figyelése és a bolygó megvédése a földönkívüli fenyegetésektől, és Rambeua is közéjük tartozik majd. Először a Pókember: Idegenben stáblista utáni jelenetében kaptunk utalást erre a szervezetre, amikor Nick Fury a Skrullok hajóján süttette hasát, miközben Talos és Soren majdnem az életével fizetett. A WandaVision első két epizódjában már láttuk a logót is, a következő hetekben pedig közelebbről is megismerhetjük őket.

A WandaVision új epizódjait nyolc héten keresztül minden pénteken mutatják be a Disney+ streamingszolgáltatón.

Total
2
Shares
Previous Article
007 Nincs idő meghalni

Hollywood arra készül, hogy ismét eltolja a premiereket, köztük a 007 Nincs idő meghalni is később kerül bemutatásra

Next Article
Pókember: Idegenben

Tom Holland abban a hitben volt, hogy kirúgják az Amerika kapitány: Polgárháború után

Related Posts