Főoldal Sorozatok WandaVision: 10 legbizarrabb dolog, amiről még nem tudjuk, mit jelent pontosan
Sorozatok

WandaVision: 10 legbizarrabb dolog, amiről még nem tudjuk, mit jelent pontosan

Elstartolt a Marvel Moziverzum következő fázisa.

422
WandaVision

Végre megérkezett a WandaVision című sorozat a Disney+ szolgáltatóra, s ezzel kezdetét vette a Marvel Moziverzum 4. fázisa. Rögtön két részt is láttunk a sorozatból, ami tele volt utalásokkal és furcsa gondolatokkal. Ha egy szóval kell jellemeznünk a sorozatot, akkor a gyönyörű szó a legjobb rá, hiszen a Marvel Studios olyat rántott elő, amire eddig még nem volt példa.

Figyelem! A cikkben SPOILER olvasható.

Az már az első részekből kiderült, hogy valami nincs rendben a Westview nevezetű kisvárosban. Így hívják azt a kisvárost, ahol találkozunk a két főszereplővel, Wandával és Vízióval. Egy alternatív valóságban tudjuk elképzelni őket, de nehéz megmondani, hogy pontosan mit is láttunk a két részben. Most ezt próbáljuk összeszedni, hogy mi folyik ebben az idilli sitcom beállításban játszódó sorozatban.

A WandaVision bizar jelenetei

10. A Stark Insustries kenyérpirító

A WandaVision első rész reklámszünetében kiderül, hogy a Stark Industries nemcsak fegyvertalálmányokkal tölti idejét, hanem kenyérpirító tökéletesítésével is foglalkozik. Ebben még semmi különös nincs, de ha jobban megnézzük, akkor a pirító előlapján egy gomb villog pirosan, miközben a teljes sorozatot fekete-fehérben látjuk. Van benne valami furcsa, még a férfi és a nő reakciója is különös ebben a részben.

Még most sem tudjuk megmondani, hogy mit takar ez az utalás, ami akár egy jel is lehet. Ne feledjük, hogy Sokoviát, Wanda és testvére, Pietro otthonát a Stark Instustries rakétáival rombolták le. Ebben az időben Vízió akkor még Tony Stark mesterséges intelligenciája volt, vagyis ő is részt vett a pusztításban.

9. Mr. Hart Chokes

Wanda és Vízió vacsorája kis híján katasztrófába torkollik, miután Mr. Hart Chokes kérdőre vonja a párt, honnan költöztek ide, mióta házasok, miért nincs még gyerek. Mr. Hart nehezteli, hogy ilyen egyszerű kérdésekre miért nem tudnak válaszolni neki. A sorozat eddig a pontig önfeledt szórakozás volt, most azonban egyik pillanatról a másikra baljóslatúvá válik.

Mr. Hart fuldokolni kezd, mialatt felesége hisztérikusan kiabálni kezd, hogy hagyja ezt abba. Wanda az egyik pillanatban azt mondja Víziónak, hogy mentse meg, és kihúz valamit főnöke torkából. Egy csokoládéval borított eper akad Mr. Hart torkán, amit Wanda készített.

8. Wanda és Vízió nem emlékszik a múltjukra

Ahogy már mondtuk, valami nincs rendben a sorozatban, és az egyik legfurcsább, hogy sem Wanda, sem Vízió nem emlékszik a múltra. Arra sem kaptunk utalást, hogy az android hogyan tudott visszatérni a halálból [Thanos megölte a Végtelen háborúban]. Hiába kérdezik, honnan költöztek ide, még ezt sem tudják megmondani.

Az amnézia egy visszatérő eleme az első két epizódnak, miközben folyamatos utalásokat kapunk arra, hogy a lakók tisztában vannak azzal, hogy kik ők valójában, ellenben a főszereplők nem tudják előhívni emlékeiket.

Bár vannak arra utaló jelek, hogy Wanda sejtheti, hogy mi folyik itt, de arra nincs garancia, hogy ő mozgatja a szálakat Westviewban, még ha ő is teremtette meg ezt a boldognak tűnő életet.

7. S.W.O.R.D. megfigyelés

Az egyik legnagyobb easter egget az első rész végén látjuk, amikor a S.W.O.R.D. egyik ügynöke velünk együtt nézte a tévén keresztül a sorozatot, miközben még jegyzeteket is készít a két szereplő történetéről. Csak találgatni tudunk, hogy mit jelentenek ezek a képsorok, de egy lehetséges teória, hogy felhasználják Wandát, hogy minél több dologra fény derüljön Westviewban.

Egy másik teória, miszerint Víziót valójában Ultron manipulálja, és az egész illúziót Ultron hozta létre, vagyis egy szimulációban látjuk a főszereplőket. A következő részekben még több utalást látunk majd a S.W.O.R.D.-ra.

6. A piros helikopter

Rögtön a második rész elején újabb bizarr dologra leszünk figyelmesek, amikor Wanda kilép a házból, s egy piros helikoptert talál a bokorban. Akárcsak a kenyérpirító, a helikopter is színes (piros), miközben a teljes sorozat fekete-fehér.

A helikopter oldalán a S.W.O.R.D. logójára lehetünk figyelmesek. Wanda itt ismét elbizonytalanodik, s próbál visszaemlékezni, hogy mit csinál Westviewban. Sajnos ezúttal sem derül ki, hogy mit jelent a játék és a szín.

5. Az Ördög a részletekben bújik meg

Mikor Wanda találkozik a tehetségkutató műsort szervező nővel, kezet fog Geraldine (Teyonah Parris) karakterrel, s egy felettébb érdekes beszélgetésre kerül sor a kíváncsi Agnes szomszéddal.

Miután Dottie azt mondja, hogy az ördög a részletekben bújik el, Agnes Wandához fordul, s azt mondja: nem csak ez az egyetlen hely, ahol jelen van az ördög. Alighanem a második rész egyik legérdekesebb része, hiszen ez a párbeszéd akár utalás is lehet az egyik főellenségre. Akik olvastak Skarlát boszorkányról a képregényekben, tudják, hogy Wanda többször is találkozott Mefisztóval.

Ennek csak akkor van értelme, ha olyan valaki, mint Mefisztó, arra használja Wandát, hogy maga mellé állítsa a két főszereplő gyerekét, majd hiszen az „ördögnek” elég ereje van ahhoz, hogy alternatív valóságot teremtsen, s így manipulálja a hősöket.

4. A gyerekekért

Hogy mi alapján jutottunk arra a következtetésre, hogy Mefisztó szerepet kap majd a sorozatban? Nos, van valami különös az emberek viselkedésében, hogy megállás nélkül azt mondják, mit meg nem tennének a gyerekekért. Hátborzongatónak hangzik az egész szituáció, hogy Westviewban mindenki ezt skandálja, még a tehetségkutató alatt is.

Az epizód végére Wanda terhes lesz, szóval ha jó a következtetés, akkor Mefisztó egy lépessel közelebb került a gyerekekhez, akikről tudjuk, hogy Speed és Wiccan nevet kapják majd.

3. Ki teszi ezt veled, Wanda?

Az 5. pontban említett találkozó után Wanda felajánlja segítségét, hogy segít az elpakolásban, azonban Dottie és Wanda beszélgetése nem várt fordulatot vesz, amikor kérdéseket tesz fel Wandának a nő. Wanda teljesen összezavarodik attól, amikor azt mondta Dottie, hogy már hallott róla és a férjéről. Wanda bizonygatja, hogy nem jelent veszélyt senkire nézve, azonban a nő nem hisz neki. Később felteszi a kérdést is, hogy ki ő?

A jelenetben még a zene is elhalkul, helyette a rádióban egy hang szólítja meg Wandát. Ez a bizonyos hang úgy tűnik, mintha Woo ügynököt hallanánk A Hangya és a Darázs című filmből, aki azt kérdezi Wandától, „Wanda? Ki csinálja ezt veled, Wanda?”

2. Éljen a HYDRA

Az első részben egy Stark Industries reklámot láttunk a szünetben, most pedig a HYDRA egyik termékét, a Stucker órát reklámozzák nekünk. Az órán tisztán kivehető a HYDRA név és a szervezet logója is. Ne feledjük, hogy a HYDRA volt az, aki segített felszabadítani Wanda és Higanyszál képességeit az Elmekővel. Ez lehet a kapcsolat a karakterek és a szervezet között.

Talán a HYDRA fejét mégsem sikerült teljesen levágni, s most arra készül, hogy Wanda gyerekeit az oldalukra állítva visszavágjon? Ez megmagyarázná azt is, hogy Westview a HYDRA irányítása alatt van, ami logikusabb magyarázatnak tűnne Mefisztónál.

1. A méhész / Az idő visszatekerése

A sorozat legvadabb pillanatára a második epizód végén kerül sor. A várandós Wanda és Vízió egyik este egy durranásra lesz figyelmes. Kirohannak a házból, s az utca csatornájából egy méhésznek öltözött alak bukkan fel, az ismeretlen hátán pedig a S.W.O.R.D. logóját szúrhatjuk ki. Nem derül ki ebből, hogy kit rejt a ruha, mit akar jelenteni ez a képsor, hogy egy alak mászik elő a csatornából.

A jelenet már önmagában furcsa, akárcsak az, ahogy Wanda reagál a jelenetre. Elhangzik a nem, majd mintha visszatekernék az időt, s újra lejátszanák azt a beszélgetést Vízióval durranás nélkül.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Disney+
Filmek

Bezöldült a Disney+ logója, de milyen okkal cserélték le a Disney-kéket?

Frissült a Disney+, az új logó mellett tartalmi változásokat is kapnak a...