TESZT: Remothered: Broken Porcelain

Törött játék.

Van a horror történeteknek azon fajtája, ahol egy konkrét gyilkos elől futhatunk, egészen pontosan a slasher horror műfaja. Az ágazat egészen a 70-es évek óta töretlenül jelen van az iparban és okoz kellemetlen egyedüli hazautakat a moziba járóknak. Ugye veletek is előfordult már, hogy egy sötét utcán egyedül baktattatok haza és olyan érzésetek volt mintha valaki figyelne? Ez egy természetes ösztön, valószínűleg az ősemberi mivoltunk óta öröklődik a dnsünkben egyfajta paranoia, egy egészséges félelem, mely a túlélésünket segíti. Na éppen erre az érzésre próbálnak a hollywoodi kreatívok rájátszani és olyan zsáner definiáló gonoszokat alkotni mint Bőrpofa a Texasi láncfűrészesből vagy éppen Michael Myers a Halloween szériából, de említhetném a kristály-tavi Jason Voorheest vagy az elm utcai Freddy Kruegert is, de a listát a végletekig sorolhatnám. Persze a horror akkor a legfélelmetesebb, ha mi is részesei vagyunk, így a videójátékiparban is nagy szeletet próbálnak hasonló eszközökkel kanyarintani a tortából.

És a próbál egy jó kifejezés lesz a tesztünk mai alanyára. A Broken Porcelain alcímű alkotás a Remothered: Tormented Fathers folytatása és egyben előzménye is. A sztori erősen kapcsolódik a 2017-es korábbi iterációhoz. Az 1970-es években Rosemary Reed egy Dr. Richard Felton nevezetű páciensét kezeli éppen, amikor is egy a Felton család gyermekén kirobbant összeszólalkozás után Felton Úr kidobja a segítségét az utcára, aki persze visszaszökik, remélve, hogy a ház asszonyától többet is megtudhat örökbefogadott lányuk sorsáról. Azonban hamar rá kell jönnie, hogy a férfi megölte feleségét és a rothadó hulláját maga mellett tartja. Ezek után már csekélység rájönnie, hogy a férfi megőrült és az életére tör, megkezdődik a macska-egér játék a házban. Nem sokkal később egy vörös ruhás apáca kezdi el üldözni ezúttal a házban lévőket. Gondolom mondanom sem kell, hogy az apácát bizony gyilkos szándék vezérli. Ennek a koncepciónak láthatunk bele az előzményébe és a korábban történtek eredményébe.

A cselekményt a fent leírt első rész után vesszük fel és az “elveszett” leányzó történetét ismerhetjük meg közelebbről. És el is jutunk az első és legnagyobb problémához a játékkal, mely nem más mint a történet. Sajnos átérződik az egészen, hogy nem nagyon volt energia a teljes előzmény, vagy a teljes folytatás kidolgozására, ezért született ez a keverék megoldás. Ennek hála sajnos egyik része sem éppen jó és megfelelően megírt. Sajnos egy középszerű értékelést sem érdemel annyira csapong és ugrál a történet. A párbeszédek gyengék és gyakran ostobák, az átvezetőket pedig mintha vakok vágták volna. Sűrűn hittem azt, hogy az éppen megtekintett átvezetőt elnyomtam véletlen. Amikor ez már többször előfordult nem hagyott nyugodni a dolog, utánanéztem és akkor szembesültem vele, hogy ez bizony ilyen. Az átvezetők mindenféle elhalkulás vagy bármilyen fokozatosság nélkül, egy csapásra érnek véget. A cselekmény elbeszélése ezáltal nem igazán segíti a beleélést, sőt inkább bosszantóvá teszi azt.

A grafikára nem nagyon tudok panaszkodni a Remothered: Broken Porcelain egészen jól néz ki. Nem mondanám szemet gyönyörködtetőnek, mert közelről nézve azért nem minden arany ami fénylik. Találhatunk azért elnagyolt textúrát, kidolgozatlanságot bőven. A képfrissítés rendben volt és annak ellenére, hogy egy közepes teljesítményű notebookon játszottam. 1920x1080p felbontás mellett minden beállítást Epic-re húzva is simán hozott 80-90 képkockát másodpercenként. Ezért nagy pacsi jár fejlesztőnek, tényleg szépen futott. Attól azonban, hogy a modellek kinézete rendben van, az animáció már több sebből vérzik. Beleakadunk a tereptárgyakba, beleolvadunk a falakba és mindemellett a gombbal aktivált interakciók gyakran beakadnak vagy éppen meg sem történnek. De volt példa arra is, hogy a továbbjutáshoz elengedhetetlen tárgynak csak az árnyéka volt látható, ezáltal ellehetetlenítve a haladásunkat. A hangok sem sokkal jobbak sajnos, itt is gyakran fognak elmaradni vagy elcsúszni a párbeszédek. Egyenesen bosszantó lesz amikor a gombnyomásra működő kiáltásunkat egy nem alkalmas pillanatban süti el a karakter.

És akkor jöjjön az igazi feketeleves, az irányítás. Régen volt már ennyire játszhatatlan játékkal dolgom. Az kezelés egyszerűen botrányos. Nem is értem, hogy merte a kiadó ezt, ebben a formában megjelentetni. A dolog pedig nem lenne túl komplex, de egyszerűen ami rossz lehet, azt sikerült is elbaltáznia a fejlesztőcsapatnak. Ahogy már fentebb is említettem, mindenbe beleakadunk vagy beleolvadunk, ez pedig nem igazán segíti az amúgy lopakodásra kihegyezett játékmenetet. A legrosszabb az egészben a mozgás, konkrétan a gombok lenyomása és a képernyőn történő dolgok gyakran nincsenek szinkronban és ez sűrűn fog idő előtti elhalálozásokhoz vezetni. Mindezen csak tovább ront a borzalmas mesterséges intelligencia. Egy ilyen észrevétlenségre törekvő játékmenetet feltételező cuccnál nagyban ront az élményen, ha az ellenfelek meglátnak olyan pozíciókból is, ahonnan nem lehetne, vagy ha meghallanak nesztelenségünk ellenére is.

Arról ne is beszéljünk, hogy milyen egyszerűen működnek ellenfeleink, alkalmazkodni képtelenek. Csak a legegyszerűbb módon képesek a nyomunkba eredni, komplexebb erőfeszítésre már nem alkalmasak. Konkrétan csak a legegyszerűbb módon tudnak utánunk jönni, így gyakran fogunk a Benny Hill Showt idéző üldözésekben részt venni. Előre is sajnálom, akinek a fejében most elültetettem a dallamot, de sajnos ez az ami a legjobban leírja a szituációt. Komoly visszaesés az előző epizódhoz képest a fejtörők háttérbe szorítása és erős degradálása. Helyette kaptunk egy molylepkés kis puzzle lehetőséget, melynél gondolom nem árulok el meglepetést, ha jelzem, hogy szörnyen irányítható. Egyszerűen olyan mintha szegény főhősnőnk kivetülése jégen korcsolyázna, minden egyes irányváltás fájdalmasan csúszik egy picit a gombok felengedése után, egyszerűen szörnyű.

VÉGSZÓ

Összességében a Remothered: Broken Porcelain egy csúnyán kihagyott ziccer, az első rész mérsékelt sikere után nem is értem, hogy sikerült ezt összehozni. Ott is voltak problémák a megjelenés környékén, de ez az epizód konkrétan egy béta vagy alfa állapot, melyet erősen fel kell majd javítani a jövőben, hogy egyáltalán az elfogadható kategóriába kerüljön. Jelenleg ez egy félkész valami, amit sajnos még az sem ment meg, hogy egészen jól és stabilan fut, valamint jól is mutat, ha nem hajolunk túl közel. De szinte minden más aspektusában elvérzik és a pénzünkért nem azt kapjuk amit megérdemlünk. Egyelőre senkinek sem ajánlom, mert a technikai hibái miatt a játszhatatlan kategóriát súrolja és amíg ezek a hibák későbbi frissítések során nem kerülnek javításra csak kiakaszt, ahelyett, hogy megijesztene. A játék a PC verzió mellett elérhető PlayStation 4-en, Xbox One-on és Nintendo Switch-en is.

Total
0
Shares
Previous Article
Taika Waititi

Taika Waititi már decemberben leforgatja az új Star Wars-film első jelenetét Skóciában?

Next Article
Taika Waititi

Akár egy jól sikerült egyetemi buli is lehetne a kép címe, ahogy Taika Waititi a Thor 4. forgatókönyvén dolgozik

Related Posts
Wide Screen YouTube