x
Close






Közelgő események

Előzetesek

Tényleg a végső előzetesét is megkapta a Wonder Woman

Korábban azt hittük, hogy Patty Jenkins rendező Wonder Woman kalandja már megkapta az utolsó előzetest, de tévedtünk. Ezt most korrigáljuk.

  • Publishedmájus 8, 2017

Korábban azt hittük, hogy Patty Jenkins rendező Wonder Woman kalandja már megkapta az utolsó előzetest, de tévedtünk. Ezt most korrigáljuk.

Ha eddig nem érezted elég izgalmasnak és akciódúsnak a DC Comics első női szuperhősfilmjét, akkor most garantáltan megváltoztatod a döntésed majd, ugyanis észvesztőre sikerült a Wonder Woman végső előzetese. Mi is csak kapkodtuk a fejünket, annyit minden történt abban a majdnem három perces reklámban.

A sok előzetes és Spot után éjjel az MTV esten bemutatták a képregényfilm negyedik, s egyben utolsó trailerét, mely az ismert jelenetek között újat is hozott egy brutálisan összevágott, és az akcióra kihegyezett formában. Szerintünk Ti is egyet értettek velünk, ez lett a film legjobb teaser videója.

Az új trailer rögtön egy utalással nyit, amelyben Dianat figyelmeztetik a jövőre nézve, az emberiség romlott, és a beléjük fektetett bizalom nincs többé, tehát jól gondolja meg magát, mielőtt az emberek segítségére sietne. Kissé csalódottak vagyunk, továbbra is csak foszlányokat látunk a film főellenségéről, Árészt továbbra is gondosan elrejtik a kíváncsi szemek elől.

A film főszerepében Gal Gadot, Chris Pine, Robin Wright, Danny Huston, David Thewlis, Ewen Bremner és Saïd Taghmaoui színészeket láthatjuk.

A Wonder Woman hazai bemutatója 2017. június 1-én lesz.

dc-es-marvel-univerzum

Written By
Kévés Bence Mihály

Rajongásom a filmek után igazán a 2000-es évek elején kezdődött, ami 2016-tól tartalomgyártásban és kritikaírásban nyilvánul meg a Wide Screen oldalon.