Főoldal Előzetesek Brutális lett a Szárnyas fejvadász 2049 új előzetese
Előzetesek

Brutális lett a Szárnyas fejvadász 2049 új előzetese

A hétvégi teaser után elérhetővé tették a Szárnyas fejvadász 2049 legújabb trailerét. Elég a szavakból, lássuk!

714

A hétvégi teaser után elérhetővé tették a Szárnyas fejvadász 2049 legújabb trailerét. Elég a szavakból, lássuk!

A Warner Bros. Pictures stúdió az este folyamán bemutatta a már régóta várt trailert a Szárnyas fejvadász-folytatáshoz, amit történetesen éppen hazánkban forgatott tavaly Denis Villeneuve, és amely filmben visszatér Harrison Ford, illetve új belépőként Ryan Goslingot üdvözölhetjük a fedélzeten.

Eszméletlen jóra sikerült a trailer, elég merész kijelentés, de talán a második rész jobb lesz, mint az első volt, pedig az sem volt semmi, és még apró betekintést is kapunk, mi várható a sci-fi folytatásában.

A trailerben először pillanthatjuk meg Jared Leto figuráját, aki látszólag azzal üti el az idejét, hogy az új replikánsok sorát hozza létre – olyanok ezek, mint az androidok -, éppen ezért kétség sem férhet ahhoz, hogy igen fontos alappillérét képezi majd a sztorinak. Ettől kezdve tisztázódik K (Ryan Gosling) küldetése, s nagyon jól tudja, hogy mennyire sok közös vonás van benne és Deckardban (Harrison Ford), az „eredetiben”. Végezetül pedig egy utalást kapunk, ami azt sugallja, hogy K is egy replikáns lehet, noha erre a választ a film bemutatójáig egészen biztosan nem kapjuk meg. Érdekes marketing…

A Szárnyas fejvadász 2049, 2017. október 5-én mutatkozik be a hazai mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dűne: Második Rész
BREAKINGFilmek

Hivatalosan is készül a Dűne 3. része

Trilógiaként zárul Paul Atreides története, elkészül a Dűne 3., azaz A dűne...