Főoldal Filmek Sor kerülhet a Kobra és az Álcák szövetségére a Transformers/G.I. Joe crossoverben
Filmek

Sor kerülhet a Kobra és az Álcák szövetségére a Transformers/G.I. Joe crossoverben

A Kobra árnyéka rávetülhet az Autobotokra is.

377
Transformers: A fenevadak kora
Forrás: Paramount Pictures

Még áprilisban jelentette be hivatalosan is a Paramount, hogy a két ikonikus Hasbro tulajdon, vagyis a Transformers és a G.I. Joe végre a nagyvásznon is együtt akcióznak majd egy crossoverben. A bejelentés nem volt nagyon váratlan, hiszen a Transformers: A fenevadak kora végén Anthony Ramos karakterét meghívták az elit egységbe, s nem úgy tűnt, hogy nagyon ellenezte volna a felkérést.

Azóta mi is megírtuk, hogy többek között a Jurassic World-filmekért is felelő Derek Connollyt bízták meg a közös küldetés megírásával. Most Lorenzo di Bonaventura vezető producer a francia Premiere-nek adott exkluzív interjújában ezt külön meg is erősítette, s körvonalazta, miben is gondolkodnak a stúdiónál.

A múlt héten zajlott le az Annecy International Animeted Film Festival 2024 Franciaországban, Bonaventura pedig szintén jelent volt az eseményen, ahol a közönség láthatta a következő Transformers-filmet, a Transformers Egyet is. Természetesen azonban a crossoverrel kapcsolatban sem úszta meg a kérdéseket, s meglepő módon egy kis karakterszámú, földhözragadtabb kalandot vázolt fel, ellentétben az eddigiekkel.

„Az egyik dolog, ami mellett kitartok, hogy ne legyen túl sok karakter a filmben” – mondta. „Az a helyzet, hogy Optimusz és Űrdongó kötelező elemek, aztán ezek így jönnek sorba és sosincs vége. Aztán hirtelen van vagy tizenhat karaktered, a közönség meg ezt nem veszi jól. Hogy lehetne felépíteni egy történetet úgy, hogy ne kelljen az összes alakváltó és Joe-karaktert kezelni?  Én szorgalmazom, hogy hat főszereplőnk legyen. Nem több. És eddig mindig egy külső erő fenyegett kihalással vagy a robotok problémáztak egymással. Nem nagyon kapcsolódtak az emberekhez (a fenyegetések eredete). Most itt a lehetőség, hogy egy sokkal emberközelibb fenyegetést hozzunk el földi problémákkal. Nem tudom, pontosan hogyan, de a Kobra szövetséget köthetne az Álcákkal. Szerintem így kéne hozzáállnunk. Az egyik G.I. Joe gonosz lehetne az egész mögött, mert hát be kell látnunk, ikonikusak. Destro, Tomax vagy Xamot…Persze meglátjuk, végül ki lesz, a dolgok még sokat változhatnak addig.”

Azt is megerősítette, hogy tényleg kinézték Chris Hemsworth-t egy szerepre, de ennél tovább most sem ment. „Szükség van Optimuszra és Űrdongó is nélkülözhetetlen. Tehát ez már három karakter. A fenevadak kora után nem tudom, hogy hagyhatnánk ki Délibábot. Nos, és máris közelítünk ahhoz a hatos számhoz, amiről beszéltem. S nem lehet csak egy G.I. Joe, az is fura lenne. Szóval mondjuk két G.I. Joe és máris megvan. Már csak kell találnunk egy történetet, ami működik ebben a léptékben.”

Kezdetben a fenevadakat is vászonra ültető Steven Caple Jr. volt a rendezői szék várományosa, aki már az említett filmnél is egy Unicron központú trilógiát vázolt fel. Azóta úgy tűnik, mégsem ő irányítja majd a projektet és Bonaventura ötletei alapján lehet, sutba dobhatjuk a Unicron-trilógiát (egyelőre), hacsak nem ő lesz az aki a háttér hátteréből irányítja a szálakat, hogy aztán egy harmadik filmben közösen kelljen ellene fordulni. Caple Jr. eredetileg egy olyan koncepciót vázolt fel, melyben nem feltétlenül az olyan ismert Joe-karaktereket használták volna fel mint Duke vagy Kígyószem, s amely akár más bolygókra is elkalauzolt volna, miközben a Transformers és a szuper katonák technikai oldalát vegyíti. Azt, hogy ez pontosan mit takarhat lehet már nem tudjuk meg, de a Paramountnak biztosra kell mennie, hiszen a G.I. Joe lényegében egy halott filmes franchise lett a birtokukban. A két fél egyébként már a G.I. Joe-filmek harmadik részében találkozott volna, de ezt akkor lefújták, viszont most hajlanak a Joe-filmek színészeinek visszahozására is.

A két fél képregények lapjain már nem egyszer akciózott együtt. Eddigi közös történeteik alapján a potenciál adott, kérdés, hogyan nyúlnak a klasszikus Joe-karakterekhez úgy, hogy közben nem taszítják félre a kibertroniakat. Egyelőre annyi bizonyos, hogy pár éven belül beülhetünk az Autobotok és az elit katonák kalandjára.

G.I. Joe Transformers
Forrás: Transformers: A fenevadak kora
Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

1 Hozzászólás

Közelgő események

Még több a témában...

Transformers: A fenevadak kora
Filmek

A Jurassic World-filmek írója felelhet a Transformers/G.I. Joe crossoverért

Lassan alakul az elit katonák és az Autobotok szövetsége.

Transformers: A fenevadak kora
Filmek

Chris Hemsworth szerepelhet a Transformers/G.I. Joe crossoverben

A színész nem egy, de két univerzumot is meghódíthat.

Transformers: EarthSpark
Sorozatok

Júniusban érkezik a Transformers: FöldSzikra második évada

Starscreamé lesz a főszerep a Transformers: FöldSzikra legújabb etapjában!