Játéktesztek

Rise of the Ronin teszt

Tesztünk az új PlayStation 5 exkluzív szamurájos játékról.

207
Rise of the Ronin
Forrás: PlayStation

Úgy tűnik 2024-ben nem a Sony belsős fejlesztői stúdiói szállítanak exkluzív játékokat a PlayStation 5 konzolon. Idén számos ígéretes játék érkezik a Sony Interactive Entertainment kiadásában, azonban ezeket külsős stúdiók készítették. Ilyen volt a már megjelent Helldivers 2 és a Final Fantasy VII Rebirth. A sort most pedig a Rise of the Ronin követi.

A játékon a Team Ninja csapata felelt. A Koei Tecmo alá tartozó japán fejlesztő, igazi veteránnak számít a játékiparban, hiszen 1995 óta készítenek videójátékokat. Olyan szériák fűződnek a nevükhöz, mint a Dead or Alive, a Ninja Gaiden vagy a Nioh. Legutóbbi játékuk, a 2023-as Wo Long: Fallen Dynasty volt, amely kritikailag és anyagilag is siker volt. A csapattól nem állt távol a japán szamurájos soulslike vagy akció-RPG műfaja, azonban ezek kisebb léptékű, de jól kidolgozott címek voltak. A játékaik viszont szinte mind multiplatform játékok voltak, legalább is az elmúlt évtizedben. A Sony azonban felfigyelt a Team Ninja csapatára és 2015-ben megbízta őket egy PlayStation exkluzív fejlesztésével. A projektre ráállították a PlayStation XDev nevű csapatát is, hogy támogassák munkát. Így született meg a Rise of the Ronin, amely a Team Ninja első PlayStation 5 exkluzívja. A játék március 22-én jelenik meg a konzolra és úgy tűnik, hogy a Ghost of Tsushima után sikerült egy újabb remek szamurájos játékot összehozni a PlayStationön.

Miről szól a Rise of the Ronin?

Míg az FX új sorozata, A sógun az úgynevezett Tokugava-sógunátus kezdetét meséli el, addig a Rise of the Ronin ennek a korszaknak a végét. A 19. században járunk, amikor a három évszázada uralkodó sógunátust belső és külső erők fenyegették. A világ elől eddig elzárkózott Japán egyre inkább képtelen volt elkerülni, hogy az európai és amerikai nagyhatalmak befolyása alá kerüljön, amely egyszerre fenyegette a feudális Japánt és a sógunok uralmát is. A játékos Japán ezen zűrzavaros időszakába csöppen bele és egy névtelen főhős, egy ronin szemén keresztül figyeli és alakítja a történelem eseményeit. A népszerű történelmi regények és filmek is attól működnek jól, hogy a kitalált kisember, a főszereplő belecsöppen a nagy történelmi eseményekbe. Ez a videójátékokra is igaz és ezt a Rise of the Ronin remekül teljesíti.

A Team Ninja korábbi játékai, mint a Ninja Gaiden vagy a Nioh már sokat merítettek a japán szamuráj történelemből. Ám azok inkább voltak fantasy játékok, mintsem komolyabban vehető történelmi címek. A Ghost of Tsushima már jobban értelmezhető egy autentikus japán szamurájos történelmi játéknak, ám az egy kis szigeten játszódott és egy sokkal lokálisabb történetet mesélt el. Továbbá az inkább Kuroszava Akira legendás filmjeinek adaptációja volt, annak művészi, álomszerű világával. Ezzel szemben a Rise of the Ronin egy kőkemény történelmi kaland. Nagyon erősen építkezik a történelmi eseményekre, megannyi valós személy is felbukkan, így aki nincs igazán képben Japán ezen korszakával, az elsőre csak kapkodja a fejét. Szerencsére a játék rengeteg támpontot és leírást tartalmaz, hogy tudjuk ki, kicsoda és éppen mi történik. A valódi történelembe pedig saját fiktív karaktereit és hőseit illesztették bele Team Ninja írói. Így ilyen módon leginkább az Assassin’s Creed szériával lehetne összehasonlítani a Rise of the Ronint.

A történet középpontjában egy szamuráj testvérpár áll, akik gyerekkorukban elárvultak, majd egy kardkészítő által igazi harcosokká váltak. Uruk nélkül azonban csak roninként működhetnek. Itt kapcsolódunk be a történetbe. Mivel egy szerepjátékról beszélünk először is választanunk kell, hogy nő vagy férfi karakterrel megyünk. Választásunk alapján testvérünk ellentétes nemű lesz, hasonlóan, mint az Assassin’s Creed Odyssey játékban. Az első küldetés 1853-ban játszódik, abban az évben, amikor az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete egy expedíciót indított Japánba. Az úgynevezett Fekete hajót egy bizonyos Matthew C. Perry parancsnok (nem, nem a Jóbarátokból) vezette. A testvérpár feladata beszivárogni a hajóba és meghiúsítani az expedíciót. Azonban nem várt fordulat és árulás következik be, amely alapjaiban határozza meg a későbbi történetet. Ezután ugrunk egy nagyobbat az időben és 1858-ban találjuk magunkat. A történet innen kezd igazán kibontakozni, amely árulás, cselszövés, szövetkezés és különböző politikai oldalak mentén zajlik. A főszereplő roninnak, azaz a játékosnak ebben a nagyon zavaros korban kell egyensúlyoznia, hogy éppen kihez húz, kit árulunk el. A játék kampánya egészen 1868-ig tart, így végig követhetjük a Bakumatsu időszakát egészen a Bosin-háborúig, amelynek végén megszűnt az addigi sógunátus és létrejött a modern, császári Japán.

A történet feszes, nincs túl hosszúra írva, egy 30 órás kampánnyal van dolgunk vérmérséklettől függően. A főküldetés mellett számos mellékküldetés vár ránk, amelyek javarészt gyűjtögetésből és NPC társaink küldetéseiből állnak. Az izgalmas történet mellett remek karaktereket kapunk, akikkel mi alakíthatjuk a kapcsolatunkat. Éppen ezért a játékos döntései nagyon is befolyásolják a történet kimenetelét és a kapcsolatunkat is az egyes karakterekkel. A történet mellett a harcok és a bejárható terület teszik még izgalmassá a Rise of the Ronin játékot.

A roninok élete

A Rise of the Ronin egyszerre ötvözi magába a Team Ninja Nioh játékait és a Ghost of Tsushimát. Hiszen egyszerre hozza azt a jól bevált soulslike, akció-RPG stílust, amely a Nioh-ban van és ugyanakkor olyan realistább nyitott világú megközelítésben, mint a Sucker Punch 2020-as siker játéka. A Rise of the Ronin azonban elsősorban egy nyitott világú szerepjáték. A Team Ninja most először tett komolyabb lépés az open world RPG felé, és a játék elég jól is hozza ezt.

Nem csak abban szerepjáték, hogy karaktert generálhatunk, meg vannak szintek, képességfák. A történetnek ugyan van egy folyása, konkrét eleje és vége, de a játékosnak megannyi lehetősége van formálni azt a döntéseivel és a választott párbeszédekkel. Ezt elsősorban a jól kidolgozott narratívával érik el. A szerepjátékba két nagyon izgalmas elemet integráltak be. Az egyik egy lojalitás rendszer, amelyben a frakciók között tudunk egyensúlyozni. Mivel egy ronint irányítunk a játékban, már nincs hűbérurunk, így meg van az a szabadságunk, hogy mi magunk válasszuk ki a frakciónkat. A történet során három nagyobb frakciót tudunk támogatni. Egyrészt a sógunátus párti Sabaku, akik a többévszázados Tokugawa rendszer hívei, élükön Li Naosuke daimjóval. Szemben velük a sógunátus ellenes Tobuka. Ők több különböző egyénekből és csoportokból álló szervezet, akik a sógunátussal szemben a birodalmi Japánt szeretnék visszaállítani, vezetőjük Kusaka Genzui. A harmadik pedig a gyarmatosító Egyesült Államok és az európai nagyhatalmak. A fő- és mellékküldetések ügyesen úgy vannak felépítve, hogy dönthetünk, hogy most a sógunt vagy a nacionalistákat támogatjuk inkább, azaz nekik kedvező megoldással oldjuk meg a feladatot. Ez igazi szerepjátékos megoldás és a Team Ninja elég jól kidolgozta erre a játék narratíváját.

Szorosan ehhez kapcsolódik a másik elem, amely az NPC társakra épül. Ez az úgynevezett kötelék-rendszer (bond), amelynek lényege, hogy a játék során mellénk szegődött és harcokban is egy idő után irányítható társainkkal jó viszonyt ápoljunk. RPG játékokban ez gyakori, hogy külön személyre szabott küldetéseket kell nekik teljesítenünk, beszélgetni velük, ajándékokat adni, vagyis foglalkozni velük. Egyébként sok féle társunk lehet. Nem csak harcosok, hanem támogatók is, akik különböző extrákkal látnak el minket. Ráadásul a fenti politikai frakciókhoz tartoznak, így a velük való kapcsolatunk kihatással lehet a frakciókra és a történetre is. A fejlődési rendszer is jól átgondolt a játékban. A képességeinket négy különböző fán fejleszthetjük a harcok során kapott pontokból. Ugyanígy a fegyvereinket és a ruhánkat is folyamatosan fejleszthetjük, csinosíthatjuk. A fejlesztésekhez folyamatosan nyersanyagokat gyűjtögethetünk, vagy ládákat nyitogathatunk ki. Ezeket aztán a kereskedőknél tudjuk felhasználni.

A harcok a mai divatos soulslike játékokat idézik. Szinte megszólalásig hasonlít a harcrendszer a Nioh játékokhoz. Nem csak a mozgás, de komplett animációk is azonosak a Nioh-ból. A harcok a FromSoftware játékaiból is jól ismert parry-attack-dash soulslike stílusra építenek. A kisebb ütéseket kivédhetjük, de a nagyobbak elől csak kitérhetünk. Sok múlik a játékos ügyességén, reflexein, ugyanis a harc meglepően nehéz lett. Már normál fokozaton is komoly kihívást okozhat egy boss harc. Én le is vettem a nehézséget már az első boss harc után, miután zsinórban 10-szer elhaláloztam. Vagyis, akik kihívást szeretnének a harcokban, azok megkaphatják a Rise of the Ronin képében. Fegyvereink között két alap található. A dupla szamurájkardok, vagyis a katanák. A másik pedig a kétkezes, nagyobb méretű katana. Ezenkívül dárdát, íjat vagy kivethető csáklyás horgot is bevethetünk, de modern lőfegyverek is rendelkezésünkre állnak. Akár még lángszórót is használhatunk. Az egyes kardokhoz különböző vívóstílusok is tartoznak, amelyeket fokozatosan tanulhatunk el a játék során. Egy kardtípushoz, egyszerre háromféle vívóstílust állíthatunk be. A sok fejlesztés, gyűjthető tárgyak és küldetések miatt pedig érdemes bejárni a Rise of the Ronin nyitott világát.

Nem minden kard fénylik

A Rise of the Ronin egy jól kidolgozott és autentikus nyitott világot tár a játékosok elé. A fejlesztők bevallottan a Ghost of Tsushima nyitott világából inspirálódtak, de mindezt vegyítve a Team Ninja korábbi soulslike játékainak harcrendszerével. A játék ráadásul csak fokozatosan nyílik meg. Japán RPG-re jellemzően a játék egyes elemei és a nyitott világ csak 4-5 óra után válik elérhetővé. Ez nem baj, mert így lépésről lépésre tanuljuk be a mechanikákat és nem érezzük magunkat olyan elveszettnek, mintha egyből a mélyvízbe dobna a játék.

Kb. öt óra játék után már rengeteg a tenni való a Rise of the Roninban. A játéktér egy nagyobb táérképből áll, amely a korabeli Jokohama, vagyis a mai Tokió kezdeti képe bejárható, illetve a környező vidék. Ez zónákra van osztva, amelyet szentélyek felderítésével és küldetések megoldásával fedezhetünk fel. A zónákban sok az ellenséges bandita, akikkel végezve visszaállíthatjuk a közbiztonságot, javítva a hely szimpátiáját felénk. Hasonlóan, mint a Ubisoft nyitott világú játékaiban. A fő és mellékküldetések mellett rengeteg apró tenni való akad. Olyanok is, mint kóbor macskák simogatása és megtalálása, random NPC-knek megoldani problémákat, de még kutyákat is elküldhetünk feladatokra. Ha mindent megakarunk oldani, akkor sok-sok órát fogunk itt eltölteni.

A játékban többfajta közlekedési eszköz áll rendelkezésre. Gyalog és lóháton is bejárhatjuk a 19. századi Japánt, illetve egy siklórepülő (vagy sárkányrepülő) is bevethető, de ez nem több, mint egy ejtőernyő. A magasabb házakra, magaslatokra létrán vagy kivethető csáklyás horoggal tudunk felkapaszkodni. Lehetőség van gyors utazásra, amelyhez bázispontokon keresztül tudunk közlekedni. Hogy tovább fokozzák a soulslike élményt, zászlók által jelölt pihenőpontok is vannak, ahol feltölthetjük életünket és társainkat is hívhatjuk harcba.

Azonban a szépen kidolgozott nyitott világ, a játékmenet és történet mellett a Rise of the Ronin sajnos technikai gondokkal küszködik. Már a megjelenés előtt az előzetesek alapján a játékosok kritizálták a karakteranimációkat és a grafikát, amely eléggé előző generációs játék képét festi. Sajnos ez a végleges változaton is látszik. A karakterek és egyes animációk nem érik el a PlayStation belsős fejlesztőinek minőségét. A Team Ninja sosem járt élen ebben, nekik a gameplay volt mindig is az elsődleges.

Ettől eltekintve a környezeti elemek, textúrák, fény-árnyékok viszont alapvetően jól mutatnak. Néhol még picit szebben is festenek, mint a Ghost of Tsushima. A grafikai beállítások terén van egy FPS-t előtérbe helyező performance mód, a grafikát favorizáló Fidelity, a harmadik pedig, ha erre bekapcsoljuk a Ray Tracinget. Performance módban egy fokkal jobb a helyzet, de Fidelity módban vannak bajok az optimalizálással. A textúrák elég lassan töltenek be, ami zavaró lehet, ami memóriakezelési gondokat jelenthet. A teszt során egy korai változattal játszottunk, így a megjelenés napján várható frissítés lehet, hogy ezeket orvosolja és ti ebből semmit sem tapasztaltok majd. Mindenesetre optimalizálás terén még van mit fejlődni. Fagyások és összeomlások nem voltak, ettől eltekintve jól fut a játék a PS5 konzolon.

Remek szamurájos játék lett a Rise of the Ronin. Benne van minden, amely meghatározta a Team Ninja eddigi játékait, de eközben egy igazi PS5 exkluzívról beszélünk, amely szépen párba állítható a Ghost of Tsushima sikerjátékkal. A történet és a karakterek kidolgozottak, a játékmechanikák és a szerepjáték jól működik. Bőven akad tenni való, hogy elmerüljünk egy komolyabb, történelmi alapokon nyugvó szerepjátékba, amely autentikus japán, szamurájos játék képét mutatja. Technikailag még van mit javítani rajta, de bőven a jobb állapotú játékokhoz tartozik. Akik szeretik a szamurájos műfajt és még nem untak rá a nyitott világú soulslike játékokra, azoknak egy remek választás. De a téma iránt érdeklődők is tehetnek vele egy próbát.

Szerző
Faragó Dániel

Gamer, videójátékos újságíró és Star Wars rajongó. Akkor került kapcsolatba a játékokkal, amikor először a kezébe adták a Rogue Squadront és a Tomb Raidert. 2019-ben kezdett el videójátékokról írni a Ziro.hu oldalán, majd ezt kibővítve folytatta a Rebo.hu felelős szerkesztőjeként.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Dragon's Dogma 2
Játéktesztek

Dragon’s Dogma 2 teszt

Tesztünk a Capcom népszerű szerepjátékának folytatásáról.

PlayStation 5
PlayStation

Kiszivároghattak a PS5 Pro részletei, brutálisan erős konzol jöhet

A pletykák szerint akár 2024 karácsonyán érkezhet az új PlayStation 5 Pro.