Főoldal Játékok Ezért futnak PS5-ön jobban a játékok, hiába erősebb konzol az Xbox Series X
Játékok

Ezért futnak PS5-ön jobban a játékok, hiába erősebb konzol az Xbox Series X

A nagyobb hardver sokszor nem elég.

301
PS5, Xbox Series X
Forrás: whathifi.com

A jelenlegi konzolgeneráció negyedik évében járunk, amely sokak szerint pont a félidő. Ilyenkor kéne a gyártóknak bedobniuk a félidős konzolváltást erősebb Pro és olcsóbb Slim változatokkal, azonban erről továbbra sincsenek hivatalos infóink csak pletykáink. Addig is a meglévő PS5 és az Xbox Series X konzolok összehasonlítása a téma (Series S most nem téma). Visszatérő kérdés, hogy a PS5-ön vajon miért teljesítenek jobban a játékok, mint az Xbox Series X esetében, miközben a Microsoft konzolja hardveresen a legerősebb? Úgy tűnik, hogy megvan rá a válasz.

A játék- és hardvertesztekről ismert Digital Foundry csatornáján jártak utána a kérdésnek. Július 1-jei podcastjükben beszéltek a témáról, ahol a tesztelők elmondták, hogy alapvetően mind a PS5, mind a Series X majdnem azonos hardvertechnológián alapul. Mindkettő az AMD Zen 2 nyolc magos processzorát és az RDNA 2 grafikus chipjét használja, illetve 16 GB GDDR6 memória van bennük. A Microsoft konzolja azonban valamivel erősebb, mint a Sonyé. Az Xbox Series X processzora 3,8 GHz-en fut, a grafikus chip pedig 12,16 Terflops számítási teljesítményre képes. Ezzel szemben a PS5 processzora 3,5 Ghz-en fut, a grafikus chip pedig 10,13 Teraflops teljesítményre képes.

A Microsoft külön marketinget épített fel arra, hogy övék a legerősebb konzol. Ám a játéktesztek során rendre előjön, hogy hiába az erősebb, nagyobb teljesítményű hardver, mégis a PS5-ön futnak jobban a játékok, ott jobb az optimalizálás is. A Digital Foundry embere, John Linneman elmondta a podcastben, hogy a fejlesztőktől azt hallotta, hogy a PS5 shader-fordítója és az API gyorsabb, mint a Series X-nél.

„Az egyik nagy dolog, amire már többször hallottunk hivatkozni, hogy a PS5 shader fordítóprogramja rendkívül gyors és optimalizált. Eléggé összetett, de jobban kihasználja a tényleges szilíciumot oly módon, hogy a PS5 gyorsabb teljesítményt nyújt. Ez egy hatalmas dolognak tűnik. Nyilvánvaló, hogy a Microsoft nem aludna ezen, ők egyértelműen beleteszik a munkát, de a Sony is, és úgy tűnik, hogy a fejlesztők egyszerűen a Sony implementációját részesítik előnyben. Ugyanezen a vonalon a PS5 fő API-ja is elég gyorsnak tűnik, gyorsabbnak, mint amit a Microsoft csinál a DirectX-szel” – mondta Linneman

Úgy tűnik, hogy a Sony mérnökeinek sikerült jobb szoftvereket gyártaniuk a PlayStationhöz, mint az Xboxnál. A Microsoft a PC-ken elterjedt DirectX API-ját használja az Xbox-nél, hiszen már az Xbox One óta Windows operációs rendszer fut a konzolon. Ezzel szemben a PlayStation más, saját fejlesztésű szoftvereket alkalmaz, amelyek úgy tűnik, jobban használják ki a konzol hardverét. Az AMD alapú PC-ken egyre elterjedtebb a Vulkan API, szemben a DirectX-szel. Egyre több játék is támogatja a Vulkan szoftverét, amely AMD processzoron és grafikus kártyán sokkal jobban optimalizálja a shadereket és a játékok is szebben futnak rajta, szemben a DirectX megoldásával. Hiába a nagy és erős hardver, ha a konkurencia a kisebb hardveren is jobban tudja optimalizálni a játékokat.

PlayStation 5 Xbox Series X
Szerző
Faragó Dániel

Gamer, videójátékos újságíró és Star Wars rajongó. Akkor került kapcsolatba a játékokkal, amikor először a kezébe adták a Rogue Squadront és a Tomb Raidert. 2019-ben kezdett el videójátékokról írni a Ziro.hu oldalán, majd ezt kibővítve folytatta a Rebo.hu szerkesztőjeként.

1 Hozzászólás

Közelgő események

Még több a témában...

Days Gone
PlayStation

Kiderült, hogy miért nem kaphat folytatást a Days Gone

A Sony sosem rajongott igazán a zombis játékért.

Stellar Blade
PlayStation

Várakozáson felül teljesített a Stellar Blade, tervben van a PC-s változat

A Shift Up új PS5 exkluzív játéka hangos siker lett, folytatások is...