Főoldal Filmek Rey bizonyos értelemben nem is Palpatine unokája volt, ez derült ki a Skywalker kora regényváltozatából
Filmek

Rey bizonyos értelemben nem is Palpatine unokája volt, ez derült ki a Skywalker kora regényváltozatából

A Star Wars: Skywalker kora regényváltozata több kérdést is megválaszolt már, most éppen azt, hogy pontosan milyen kapcsolat van Rey és Palpatine között.

623
Star Wars: Skywalker kora
Forrás: Star Wars

A filmből az derült ki, hogy Rey apja Palpatine uralkodó fia volt, tehát a jakkui lány a Sith nagyúr unokája, azonban a teljes igazság nem ez, mint olvastuk a Skywalker kora regényváltozatában, ami a napokban jelent meg. A könyv sorai között azt találtuk, hogy Rey apja valójában egy sikertelen Palpatine klón volt. Nagyon sokan támadták a filmet, köztük azért, hogy Rey is egy Palpatine volt, a galaxis legnagyobb gonosztevőjének leszármazottja. J.J. Abrams és Chris Terrio a lehető legjobban próbálták megértetni Az utolsó Jedik vitatott témáját, hogy Rey szülei senkik voltak. Részben azért fakadtak ki a rajongók, mert Rian Johnson történetében senkiknek tüntették fel őket, a befejező részben pedig kiderült, hogy az Uralkodó családjáról van szó, de a most kiderült részletből összeállt végre.

Nagyjából a premier óta mennek találgatások a rajongók között, hogy Palpatine kihez állhatott olyan közel, hogy fiút szült neki, mert a filmből nem derült, hogy ki lehetett Rey nagyanyja. Többen már arra kezdtek gondolni, hogy nem is volt neki nagyanyja, csak Palpatine, és ezt a tényt erősítették most meg.

A Skywalker kora regényváltozatában, amikor Rey az exegoli Sith-rituáléban becsapja Palpatine-t (közvetlenül azelőtt, hogy Bennek átadná a fénykardot), látomásai vannak nagyapja múltjáról. A Star Wars VI. rész – A Jedi visszatér eseményei után járunk, amikor Palpatine ’öntudatát’ egy klóntestbe ülteti át, azonban ’a transzportálás nem volt sikeres’, és a Sith Örökkévalók emberei fáradhatatlanul dolgoznak Palpatine testén, amibe elméjét átültethetik. A kísérletek egyikét ’haszontalan és hatalmas kudarcnak’ nevezik, mert nem egészen azt a klónt kapták, amit szerettek volna. A test nem volt alkalmas Palpatine elméjének és erejének befogadására, mégis képes volt életben maradni, és végül Rey apja lett.

Januárban Maryann Brandon már elárulta, hogy a filmből óriási mennyiségi anyagot vágtak ki, amiből többet megtudtunk volna a főszereplőkről, köztük az Uralkodó visszatéréséről is. Valószínűleg erre is utalni szeretett volna, hogy a film foglalkozott ezzel a témával, csak a Disney jobbnak gondolta elhallgatni, s regényben kiadni – ordibálásig fajult a rendező és a stúdió között a nézeteltérés. Brandon azt is elmondta, hogy a film elején arra is választ kaptunk volna, mi tartja életben Palpatine-t, illetve a forgatókönyvben a klón is szerepelt az Uralkodó neve mellett. Érdekes lesz látni, hogy a jövőben esetleg tovább boncolgatják-e a témát, többet megtudunk majd Rey apjáról, esetleg Rey története folytatódik-e valamilyen formában, vagy lezárják mindörökre a Skywalker sagát.

Star Wars: Skywalker kora
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Star Wars: Skywalker kora
Filmek

Ian McDiarmid egy elmélettel állt elő arról, hogy Palpatine császár szexelt-e

Belegondolni is vad, hogy Palpatine szexelt, de miért ne tette volna?

Star Wars: Skywalker kora
Filmek

Daisy Ridley szerint a következő Star Wars-film teljesen új irányba állítja a franchise-t

Az egyik új Star Wars eddig nem látott felfedezést tesz a messzi-messzi...