Reese Witherspoon: „A nőknek helyük van a mesterséges intelligenciát érintő témákban, mert ez a filmkészítés jövője”

A színésznő szerint a változást nem lehet megállítani, inkább részt kell venni benne.

Kévés Bence Mihály
Olvasási idő: 3 perc
Forrás: Apple TV+

Reese Witherspoon nem fél a mesterséges intelligencia térhódításától Hollywoodban. Az Oscar-díjas színésznő a Glamour magazinnak adott interjújában arról beszélt, hogy a filmes ipar jövője elválaszthatatlan az AI-tól, és a nőknek is kiemelten fontos szerepet kell vállalniuk ebben a fejlődésben. Witherspoon jelenleg az Apple TV+ sikeres sorozata, a The Morning Show negyedik évadát promózza, de közben már a technológiai forradalomra is fókuszál.

A változás már itt van

Witherspoon szerint a mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg a filmgyártás világát, és a kulcs az, hogy a nők ne maradjanak ki ebből a fejlődésből.

„Nagyon fontos, hogy a nők részt vegyenek az AI fejlődésében, mert ez lesz a filmkészítés jövője” – mondta a színésznő. – „Lehet ezen szomorkodni és siránkozni, de a változás itt van. A kreativitás és az emberi kéz munkája sosem fog teljesen eltűnni. Talán háttérbe szorul, de a művészetben és az önkifejezésben mindig megmarad a legfontosabb tényezőnek.”

A producerként is aktív sztár hozzátette, hogy karrierje során mindig az volt a célja, hogy előre nézzen, és segítse a nőket az új iparágakba való belépésben – az AI sem kivétel.

AI a mindennapokban

Witherspoon azt is elárulta, hogy a mesterséges intelligenciát már most is napi szinten használja.

„Rengeteget segít, ha gyors válaszokra van szükséged” – mondta. – „A Perplexity például nagyszerű keresőeszköz, a Vetted AI pedig vásárlásnál nagyon hasznos: ha például turmixgépet akarsz venni, azonnal megmutat több modellt, és ki is választja a legjobbat. Az AI Assistant szintén zseniális, különösen akkor, ha nem akarsz órákig várni egy telefonos időpontfoglalásra vagy küzdeni a kórházi rendszerekkel. Hihetetlen mennyiségű időt spórol.”

Hollywood megosztott az AI miatt

Az AI térnyerése azonban élesen megosztja a filmes szakmát. James Cameron például nyitottan áll a technológiahoz, és úgy véli, hogy akár a költségek felére is csökkentheti a szuperprodukciók gyártását. Guillermo del Toro ezzel szemben mereven elutasítja az AI használatát: például Frankenstein című új filmjénél kifejezetten megtiltotta a mesterséges intelligencia bevonását.

Cameron egy korábbi interjúban azt is elmondta, hogy bár az AI segíthet bizonyos folyamatokban, a valódi kreatív munka továbbra is az embereké marad.

„Nem hiszem, hogy egy testetlen elme, ami csak mások gondolatait keveri össze és köpi vissza, képes lenne valóban megérinteni a közönséget” – mondta a rendező. – „Egy jó történethez ember kell. Nem ismerek senkit, aki komolyan gondolkodna azon, hogy AI-val írat forgatókönyvet.”

Witherspoon üzenete világos: a mesterséges intelligencia már a mindennapok része, és aki időben felismeri a benne rejlő lehetőségeket, az nagy előnyre tehet szert – különösen Hollywood gyorsan változó világában.

The Morning Show
Forrás: Apple TV+

Wide Screen Logo

Cikk megosztás
×