Főoldal Sorozatok Még be sem mutatták, de már berendelték a második évadot a Loki Disney+ sorozatból, és a forgatás időpontját is kitűzték?
Sorozatok

Még be sem mutatták, de már berendelték a második évadot a Loki Disney+ sorozatból, és a forgatás időpontját is kitűzték?

Igaznak bizonyultak a hírek, tényleg lesz második évad a Lokiból.

400
Bosszúállók: Végjáték
Forrás: Marvel Studios

Jó ideje pletykálnak már a Loki-sorozat folytatásáról, hogy az első rész munkálatai alatt a Marvel Studios berendelte a következő évadot. Bár a stúdió nem kommentálta a médiában megjelent fejleményeket, de a legfrissebb hírek alátámasztják a korábbi pletykákat, hogy az első évadot követően egyből a következő évadon dolgoznak.

Kevin Feige még 2019 nyarán jelentette be a Loki című sorozatot a San Diego-i Comic-Con szombati napján. Majd fél évvel később, 2020 elején már arról beszéltek, hogy zöld lámpát kapott a második évad. A S.H.I.E.L.D. ügynökei című sorozatból Clark Gregg indította be a lavinát, amikor elszólta magát, hogy a forgatás alatt 10-12 részről mesélt neki Tom Hiddleston, miközben már megerősítést kapott, hogy az első évad mindössze hat részből fog állni.

Más forrás is megerősítette, hogy legalább két évadot kapunk a sorozatból. Most a Spoiler TV erősített rá ezekre a hírekre, hogy való igaz, tényleg készül a következő hat rész, aminek forgatási időpontját is kitűzték. A Production Weekly értesülésére hivatkozva a lap úgy tudja, hogy várhatóan már 2022 januárjában kezdődhet a következő évad forgatása.

Idén két Disney+ sorozatot is bemutattak volna a Marvel Moziverzumból, azonban a COVID miatt csak a WandaVision lesz elérhető az év végén, míg a The Falcon and the Winter Soldier 2021-re tolódott. A Loki-sorozatot tavaszra jegyezték a bejelentés pillanatában, ám a papírforma borulni látszik a koronavírus-járvány miatt, és még azon sem lepődnénk meg, ha eltolnák egy későbbi időpontra a premiert. Végül is csak néhány hete tudták folytatni a filmezést, és ez minden bizonnyal hatással lesz a bemutatóra is.

Loki
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Disney+
Filmek

Bezöldült a Disney+ logója, de milyen okkal cserélték le a Disney-kéket?

Frissült a Disney+, az új logó mellett tartalmi változásokat is kapnak a...