Főoldal Játékok PlayStation Már 40 millió PlayStation 5 konzolt adtak el
PlayStation

Már 40 millió PlayStation 5 konzolt adtak el

A Sony játékkonzolja újabb mérföldkövet ért el.

198
PlayStation 5

Július 27-én jelentette be Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnöke és vezérigazgatója, hogy a 2020 novemberi megjelenéstől 2023. július 16-ig világszinten 40 millió darab PlayStation 5 talált gazdára. Ryan elmondta, hogy a megjelenéskor tomboló koronavírus járvány miatt komoly ellátási és gyártási gondokkal küszködtek, így nem tudtak elegendő konzolt leszállítani időben. Hosszú hónapokon keresztül gyakorlatilag elérhetetlen volt a konzol, a boltok polcain sem találtunk. A helyzet azóta szerencsére megoldódott és már mindenki számára elérhető a PS5, ahogy az eladásokon is látszik.

A PS5 ezzel ugyanolyan sikeres konzollá vált, mint elődje a PS4, amelyből közel azonos idő alatt (2013 februártól 2016 májusig) adtak el 40 milliót. Ryan kiemelte, hogy a PS5 a legjobb játékkatalógussal indult el, köszönhetően a visszafelé kompatibilitásnak. Az innovatív indie címektől egészen a AAA blockbuster és exkluzív játékokig már több mint 2500 játék elérhető PS5-re. Az utóbbi hónapokban olyan népszerű címek jelentek meg a konzolra, mint a Diablo IV, a Street Fighter 6 vagy a Final Fantasy XVI. A konzolon nem csak az exkluzív, hanem a multiplatform játékok is rendkívül népszerűek. Nemrég kiderült, hogy 1 millió játékos kizárólag a Call of Duty legújabb része miatt vett PlayStationt és csak ezzel az egy játékkal játszanak a konzolon.

A legnépszerűbb negyven PS5 játékot az alábbi képpel illusztrálták, amelyet a játékos közösség visszajelzései alapján állítottak össze. A listán olyan exkluzív címeket találunk, mint a God of War Ragnarök, a Demon’s Souls, a Horizon Forbidden West, a Final Fantasy XVI, a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales, a Gran Turismo 7, a Ratchet & Clank: Rift Apart vagy Ghost of Tsushima: Director’s Cut. A multiplatform játékok között a Call of Duty: Modern Warfare II, a Hogwarts Legacy, a Dead Space, a Resident Evil Village, a Fifa 23, az Elden Ring vagy a Star Wars Jedi: Survivor, csak hogy néhányat említsünk a listáról.

PS5 40 best game

Ryan arról is beszélt, hogy a PS5 számos kiegészítővel rendelkezik. Ilyen pl.: a cserélhető konzol fedél vagy az egyedi kinézetű DualSence kontroller. A Sony mérnökei folyamatosan új, innovatív technológiákat vezetnek be és védettnek le a PS5-höz. Olyanokat találunk, mint a DualSense adaptív elsütő billentyűje vagy a haptikus visszajelzés, de ide sorolta a nem rég megjelent PlayStation VR2 eszközt is. Hamarosan pedig egy mozgáskorlátozottaknak készült PS5 Access kontroller is érkezik. Ryan szerint a PlayStation belsős stúdiói és a külső partnereik együtt azon dolgoznak, hogy a lehető legjobban kihasználják a konzol hardver erőforrásait és képességeit játékaikhoz. A PS5 az egyik leggyorsabb SSD tárhellyel és ray tracing támogatással készült. Ryan ezúton is megköszönte a játékosok támogatását és bizalmát a Sony felé.

A Sony továbbra is piacvezető az asztali játékkonzolok terén. Majdnem pont kétszer annyit adtak el PS5-ből, mint a konkurens Microsoft azonos idő alatt az Xbox Series X és S konzolokból. Kissé kilóg a sorból és egyfajta nevető harmadik a Nintendo, aki egyedi hordozható konzoljával, a Nintendo Switchel önálló piacot alkot és már hat éve töretlenül sikeres. Az FTC vs Microsoft perből megtudtuk, hogy a Sony és a Nintendo együtt a konzolpiac 84%-át lefedik, míg a Microsoft harmadikként kullog utánuk. Ugyan még nem erősítették meg, de a pletykák szerint még idén piacra dobják a PS5 olcsóbb Slim verzióját és tervben van egy félgenerációs PS5 Pro is.

PS5 colors cover
Szerző
Faragó Dániel

Gamer, videójátékos újságíró és Star Wars rajongó. Akkor került kapcsolatba a játékokkal, amikor először a kezébe adták a Rogue Squadront és a Tomb Raidert. 2019-ben kezdett el videójátékokról írni a Ziro.hu oldalán, majd ezt kibővítve folytatta a Rebo.hu felelős szerkesztőjeként.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Marvel's Spider-Man 2
PlayStation

Marvel’s Spider-Man 2 frissítés érkezik március 7-én

Ezeket az újdonságokat hozza a Marvel’s Spider-Man 2 következő frissítése.

Elden Ring Shadow of the Erdtree
Játékok

Bemutatkozott az Elden Ring első nagy kiegészítője

Idén nyáron érkezik a Shadow of the Erdtree című kiegészítő.

Microsoft Xbox
Játékok

Ez a négy Xbox-játék érkezik PlayStationre és Nintendo Switch-re

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy mely Xbox-játékok jönnek a rivális konzolokra.