Főoldal Filmek Mackenzie Davis megosztotta, milyen folytatást kapott volt a Terminátor: Sötét végzet, és Grace hogyan tért volna vissza
Filmek

Mackenzie Davis megosztotta, milyen folytatást kapott volt a Terminátor: Sötét végzet, és Grace hogyan tért volna vissza

Így folytatódott volna a Terminátor: Sötét végzet.

491
Terminátor: Sötét végzet

Annak ellenére, hogy a Terminátor: Sötét végzet pozitív visszacsengéssel nyitott a mozikban, a rajongók nem tolongtak Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton folytatására, pedig a Terminátor 2. – Az ítélet napja után az egyik legjobb film került bemutatásra. James Cameron trilógiával szeretett volna visszatérni, de elkaszálták.

A filmet rendezte Tim Miller a Deadpooltól, producer James Cameron, aki kreatív tanácsokkal látta el a filmet és a forgatókönyvírásba is belefolyt. Mint később megtudtuk, a dolgok nem mentek flottul a rendező és a producer között, sokszor nem volt egyetértés közöttük, s egyik napról a másikra, az éjszaka közepén írták át a forgatókönyvet másnapra. Bár ez nem mutatkozott a végterméken, hiszen a filmet szerették a kritikusok, igaz ez nem mutatkozott a jegyeladásokon. A film mindössze 261 millió dollárt kasszírozott össze.

A történtek után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem kap folytatást a film, bár bekészítették a két folytatást korábban. A Happy Sad Confused Podcast műsor vendége volt Mackenzie Davis, aki mesélt arról, hogy milyen történettel álltak elő a folytatásra, Grace karaktere hogyan tért volna vissza.

Valamiféle idősíkok dolog lett volna, ahol lett volna egy másik idősík, amit boncolgattunk volna. Nem lett volna feltámadás, hanem a jövőből jött volna, szóval…

Mackenzie Davis

A folytatással kapcsolatban, hogy lát-e bármilyen esélyt hogy valaha elkészül, mindössze csak annyit válaszolt Davis, hogy nem túl valószínű hogy elkészül.

Ami a jegyeladásokat illeti, ez a Terminátor 6, senki sem látta az utolsó három részt, de nem gondolom, hogy ez azt jelentené, hogy valamit rosszul csináltunk. De megértem, hogy a rajongók lelkesedése alábbhagyott. És hogy mennyi szerepe volt ebben, hogy három nő volt főszerepben? Nem tudom, soha nem akartam foglalkozni ezzel a témával, mert nem tudom befolyásolni. Nő vagyok, és nagyon tetszett a rész, és büszke vagyok arra, amit csináltam, Így szóval nem lehetett az, hogy senki sem nézi meg, mert szexszimbólumok. A hat részről pedig már tudjuk, hogy túl sok.

Mackenzi Davis

Ezek után a franchise jövője rejtély marad, különösen a Sötét végzet kiábrándító bevételei után, miközben ez egy jó film volt a szériában. Azon sem lepődnénk meg, ha hosszú időre nyugdíjaznák a filmeket, s újra a sorozatot vennék elő, már csak a Disney+ szolgáltatás miatt is.

Terminátor
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

1 Hozzászólás

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...