Főoldal Filmek Láttátok már a Ragadozó madarak teaser poszterét?
Filmek

Láttátok már a Ragadozó madarak teaser poszterét?

A Warner Bros. végre hivatalosan is bemutatta a Ragadozó madarak című film első teaser poszterét.

467
Harley Quinn

A Warner Bros. végre hivatalosan is bemutatta a Ragadozó madarak című film első teaser poszterét.

Pár hete már kiszivárgott a Ragadozó madarak teaser előzetese, amit az AZ – Második fejezet előtt mutattak be néhány moziban, most azonban hivatalosan is kezdetét vette a Margot Robbie főszereplésében érkező szuperhősfilm. A poszterrel egy időben arra is fény derült, hogy a hazai mozikban a Ragadozó madarak néven lesz látható a Birds of Prey.

Mint ahogy a poszter is mutatja, a film főszereplője Harley Quinn lesz, rajta kívül még Vadásznő és Fekete Kanári is feltűnik, a rosszfiú szerepében pedig Ewan McGregor lesz látható, mint Fekete Maszk.

A poszter után nem lepődnénk meg, ha rövidesen az első előzetes is felütné fejét a világhálón, hiszen bizonyos mozikban már levetítették. A Ragadozó madarak pótforgatása jelenleg is tart, amire a John Wick franchise rendezője, Chad Stahelski is meghívót kapott. A hírek szerint Stahelski főként a második egység munkáját segíti majd a forgatás alatt, de Cathy Yan rendező munkáját is szemmel kíséri majd, fő feladata pedig az lesz, hogy megtervezze és irányítsa az egyes jelenetek fényképezését. Mindezek ellenére mégsem kap helyet a film stáblistáján, csak „hobbiként” ugrik be a szuperhősfilm forgatására.

Az első tesztvetítéseket már megtartották a filmhez, és a beszámolók szerint a Warner Bros. vezetői nem voltak elragadtatta a filmtől, de emlékezzünk csak vissza a Wonder Woman első reakcióira is, azok is temették a filmet, és az egyik legjobb DC Moziverzum alkotásról beszéltünk. Stahelski felkérése önmagában még nem jelent akkora problémát, inkább csak a stúdió szeretné színesebbé tenni a filmet, ami a John Wick akciójeleneteinek megkoreografálása után érthető is.

A Ragadozó madarak első előzetesét valamikor az ősszel mutatják be, de a bemutatóra 2020. február 7-éig kell várnunk.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...