Főoldal Filmek A Birds of Prey újraforgatásokba a John Wick rendezője, Chad Stahelski is besegít
Filmek

A Birds of Prey újraforgatásokba a John Wick rendezője, Chad Stahelski is besegít

Most végre megerősítették a korábbi pletykákat, miszerint újraforgatást rendeltek el a Birds of Preyhez, amibe Chad Stahelski is besegít a DC-nek.

69
Harley Quinn

Most végre megerősítették a korábbi pletykákat, miszerint újraforgatást rendeltek el a Birds of Preyhez, amibe Chad Stahelski is besegít a DC-nek.

A mindig jól értesült The Hollywood Reporter számolt be a hírről, miszerint a John Wick franchise rendezője, Chad Stahelski is meghívást kapott a Birds of Prey pótforgatására. A hírek szerint Stahelski főként a második egység munkáját segíti majd a forgatás alatt, de Cathy Yan rendező munkáját is szemmel kíséri majd, fő feladata pedig az lesz, hogy megtervezze és irányítsa az egyes jelenetek fényképezését. Mindezek ellenére mégsem kap helyet a film stáblistáján, csak „hobbiként” ugrik be a szuperhősfilm forgatására.

Az első tesztvetítéseket már megtartották a filmhez, és a beszámolók szerint a Warner Bros. vezetői nem voltak elragadtatta a filmtől, de emlékezzünk csak vissza a Wonder Woman első reakcióira is, azok is temették a filmet, és az egyik legjobb DC Moziverzum alkotásról beszéltünk. Stahelski felkérése önmagában még nem jelent akkora problémát, inkább csak a stúdió szeretné színesebbé tenni a filmet, ami a John Wick akciójeleneteinek megkoreografálása után érthető is.

A Birds of Prey első előzetesét valamikor az ősszel mutatják be, de a bemutatóra 2020. február 7-éig kell várnunk.

Chad Stahelski

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Star Wars családi Nap
Filmek

Októberben negyedszerre rendezik meg a Galaktikus Családi Napot

A The Force Alliance-Magyar Galaktikus Fan Klub ezúttal is elrepít minket a...

Disney+
Filmek

Hamarosan a Disney+ is leszámol a jelszómegosztással

Egy országban már idén elindítja a jelszómegosztás elleni védelmét a Disney+.

Disney+
Filmek

A Disney+ októberi megjelenései

Októberben ezeket a filmeket és sorozatokat mutatja be a Disney+.

James Gunn
Filmek

James Gunn megnevezett 3 karaktert, akik visszatérnek a DC Univerzumban

Teljes reboot nem lesz a DC Univerzum, mivel 3 korábbi karaktert is...