Főoldal BREAKING KRITIKA: AZ – Második fejezet
BREAKINGKritikák/tesztek

KRITIKA: AZ – Második fejezet

A Vesztesek Klub tagjai között nagyszerű játékot láttunk az AZ első részében, most 27 évvel később, immáron felnőttként sikerül megismételni azt?

1.1k
AZ: Második fejezet

A Vesztesek Klub tagjai között nagyszerű játékot láttunk az AZ első részében, most 27 évvel később, immáron felnőttként sikerül megismételni azt?

A világsikerű Stephen King az AZ című regényét nem először dolgozta fel Hollywood, de joggal nevezhetjük Andy Muschietti rendező 2017-es első részét az eddigi legjobb Stephen King adaptációnak, ami egyben minden idők legsikeresebb horrorfilmje címet is bezsebelte. Nem túlzás kijelenteni, hogy a két éve bemutatott AZ első része kasszát robbantott, amit a horror szerelmesei mellett ezúttal a kritikusok is imádtak, csak elismerő nyilatkozatokat olvashattunk Muschietti remake-jéről, melyben egytől-egyig kiváló gyerekszínészek játszották a Vesztesek Klubját, de Bill Skarsgård, mint Pennywise sem volt még ennyire félelmetes a filmvásznon.

Az

Az első résznél Chase Palmer és Cary Joji Fukunage forgatókönyvírók nagyszerű módját választották, hogy az egy regényből miként lehet két részes filmet forgatni. Amíg Stephen King írásában Pennywise nem kegyelmez sem a gyerekeknek, sem a felnőtteknek, addig az első részben csak a gyerekek kaptak főszerepet, őket szemelte ki a gonosz. A bejelentés pillanatában merész húzásnak tűnt eme ötlet, hiszen gyerekszínészek nem kaptak főszerepet blockbusterekben, nemhogy horrorfilmben játsszák a főszereplőket. Azonban a Neflix saját gyártású Stranger Things-sorozata alaposan rácáfolt erre a sztereotípiára, hiszen Finn Wolfhard mindkét darabban kiemelkedőt nyújtott, akárcsak színésztársai. A hét tagú Vesztesek Klubjában mindenféle karakterrel találkoztunk, a mocskos szájútól egészen a szerényig, de egy közös volt mindenkiben, mégpedig az önzetlenség. Részben ezért is imádtuk annyira az AZ első részét, mert a fiatal színészek hibátlan alakítást mutattak be, erős kémia tartotta össze a Vesztesek Klubját.

Az AZ – Második fejezetből megtudjuk, hogy a Vesztesek Klub tagjai Pennywise legyőzése után elmenekültek Derry városból, bár vérrel pecsételték meg esküjüket, ha egyszer visszatérne Pennywise, ők itt lesznek, hogy végleg leszámoljanak a gonosszal. Időközben a karakterek felnőttek, egyesek szép karriert futottak be, míg mások meg sem próbálták elfelejteni a történteket. Mike (Isaiah Mustafa) inkább Derryben maradt, s ideje nagy részét a város történelmének tanulmányozásával töltötte, hogy minél többet megtudjunk az AZ-ról. Most azonban 27 évvel később az AZ felébredt, és gonoszabb mint volt, gyerekeket és felnőtteket nem kímél, míg jól nem lakik.

AZ - Második fejezet

Akárcsak az első részben, ezúttal is módfelett erős szereplőgárdával vágtak neki a film forgatásának. A stábban olyan nagy nevek foglaltak helyet, mint Jessica Chastain, James McAvoy, Bill Hader, Isaiah Mustafa, Jay Ryan és James Ransone, de nem szabad kifelejteni a sorban Bill Skarsgårdot sem, aki ezúttal is a gonosz bohócot keltette életre. Már a bejelentés pillanatában érezhető volt, hogy James McAvoy sziporkázni fog Billi szerepében, de bárki mást kiemelhetnénk, szívben, lélekben oda tette magát mindenki a forgatáson. Ugyanakkor a film elvesztette korábbi varázsát, hogy már nem kamaszokat látunk a filmvásznon, hanem meglett felnőtteket. Ezt talán Andy Muschietti rendező is érezte, aki ezt korábbi és újonnan forgatott jelenetekkel igyekezett kompenzálni. Ügyesen hozza össze a fiatal és felnőtt Veszteseket, ahogy az egyes jelenetekben keveri a két rész szereplőit, míg az egyik pillanatban még a gyerekeket látjuk, a másik vágásban már a felnőtteket.

AZ - Második fejezet

Nagy kár, hogy az AZ – Második fejezet nem ér fel az első részhez. Az AZ első részét hosszú éveken keresztül tervezték, mindenféle elvárás nélkül vágtak neki a forgatásnak, és egyfelől ennek a lazaságnak volt köszönhető az átütő siker. Ezzel szemben a folytatásnak már nem volt ennyi ideje, a bemutatótól számított két éven belül elkészítették, és az első rész nagyon magasra tette a lécet. A film első felének hangulata hasonló az első részhez, itt még a humort és horrort keverik egymással, mint tették azt a 2017-es részben. Ezzel szemben a második felvonás már komolyabb témát boncolgat, ahol előkerülnek a gyerekkori traumák, miközben szembe kell nézniük a táncoló bohóccal. Sajnos azonban itt követték el a legnagyobb hibát a készítők, mégpedig hogy a film nagyra törő akar lenni. Ezt részben a 3 órás játékideje is tükrözi, ami indokolatlanul elnyújtott történetet eredményez. Másfelől a film ijesztőbb szeretne lenni, sokkal több a vér, a gyilkosság, és még Pennywise is kegyetlenebbnek tűnik a második felvonásban – amit részben mesterkélt számítógépes trükkökkel keltenek életre – azonban a klisék és az első rész horrorja után már nem rémiszt meg egy bohóc jelmezbe bújt gonosz. Pennywise sem a régi már, hiába tért vissza, inkább csak hangját hallatja.

AZ - Második fejezet

VÉGSZÓ

Hiába a remek szereplőgárda, összességében az AZ – Második felvonás nem olyan erős, mint az első rész volt. A jelenetek jól koreografáltak, bár néhol a számítógépes-effekt vacak, Pennywise sem annyira élethű éppen ezeknek a CGI elemeknek köszönhetően, de ettől eltekintve a könyv legfontosabb elemeit nagyszerűen oldották meg a filmvásznon. A Veszteseket kiváló színészek keltették életre mindkét részben, de a showt egyértelműen James McAvoy lopja el, akinek már kijárna egy Oscar-díj.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

4 Hozzászólások

Közelgő események

Még több a témában...

Szádra ne vedd
Filmek

A Szádra ne vedd lehet a nagy elégtétel napjaink egyik legjobb színésznője számára

Ősszel érkezik A látogatás legújabb feldolgozása Szádra ne vedd címmel.

Pennywise
Sorozatok

Bill Skarsgård visszatér Pennywise szerepében az AZ előzménysorozatában

Fellélegezhetünk, mert a legjobb színész játssza újra Pennywise-t az AZ előzménysorozatában.

Flash - A Villám
Filmek

A Flash: A Villám rendezője jelezte, hogy egy esetleges folytatásban bemutatná Barry Allen édesanyjának gyilkosát

A folytatás főgonoszáról ábrándozik Andy Muschietti, de ilyen kezdés után, álom marad...