Júliusban zajlott az amerikai versenyhivatal (Federal Trade Commission, FTC) és a Microsoft között, miután az FTC blokkolta a Microsoftnál az Activision Blizzard felvásárlását. A szövetségi bíróság végül Microsoftnak adott igazat és engedélyezte az akvizíciót, így a redmondi vállalatnak most már csak a brit versenyhivatallal kell dűlőre jutnia. A Microsoft és az Activision éppen ezért október 18-ig tolták ki a szerződéskötés határidejét.
Az elmúlt hónapokban csönd volt az üggyel kapcsolatban, azonban szeptember 18-án több, az FTC-nek eljuttatott belsős dokumentum és email került ki a világhálóra a Microsofttól, amelyből többek között az új Xbox-ról is számos információ látott napvilágot. A dokumentumok szerint a Microsoftnál már gőzerővel dolgoznak az Xbox Series egy félgenerációs, új változatán. A hardverről és az új konzol kinézetéről is kerültek ki titkosított anyagok. A félgenerációs váltás már az Xbox One és PlayStation 4 esetében is bevett volt, hogy a konzolgeneráció élettartamának nagyjából a felén egy erősebb, frissített, letisztultabb új változatot adjanak ki.
Az új Xbox Series X egyelőre Brooklin, míg az új Series S Ellewood kódnéven készülnek. A legfontosabb tulajdonságuk, hogy nagyobb belső tárhelyet kapnak, a Series S-ben 1 TB, míg a Series X-ben 2 TB lesz az alap, ami a korábbi háttértárak duplája. A legújabb Wi-Fi 6 (802.11ax) szabványnak megfelelő vezeték nélküli hálózati adaptert szerelik be, amely 1 Gbit/s sávszélességre is képes. Ezen kívül 15%-kal csökkentik a tápegység áramigényét, a Series X pedig elől egy USB-C portot is kap, amely töltésre is alkalmas és a korábbi téglatest helyett egy henger alakú, letisztultabb formájú dizájn lesz (a Series S-nél maradna a mostani forma). Az ára azonos lesz az eddigiekhez, vagyis a Series X 499 dollár (kb. bruttó 225 ezer Ft), a Series S 299 dollár (kb. bruttó 135 ezer Ft) lesz újonnan játék nélkül.
Ami viszont meglepő, hogy a hardver marad a korábbi, tehát elviekben nem igazán változtatják meg az eddigi AMD alapú processzort, grafikus chipet vagy memóriát. A Series S ugyanúgy 4 terraflopot és 1440p-s felbontást, míg a Series X-ben is marad a 12 terraflop és 4K-s felbontás. Szintén kiemelendő, hogy a Series X már nem kap lemezes Blu-ray meghajtót, csak digitális letöltéssel telepíthetők a játékok, így a Microsoft végleg leszámol a lemezes játékokkal. Korábban a Sonynál is volt arról szó, hogy az új PlayStation sem kap lemezmeghajtót, hanem külön lehet hozzá csatlakoztatni.
De nem csak a konzol, hanem a kontroller is kap egy újabb változatot. Az új Xbox kontrollert egyelőre Sebile kódnéven fejlesztik. Ez is kap egy modernebb vezeték nélküli adaptert és 5.2-es Bluetooth-t, ráadásul direkt felhőalapú játékra is alkalmas lesz. Egy alkalmazás segítségével nagyon könnyű lesz társítani az eszközt a konzolhoz vagy másik kontrollerhez, amely szintén felhőalapú lesz. Modernebb haptikus visszajelzést és hangszórókat kap, gyorsulásmérőt és csendesebb gombokat, analóg karokat. Az akkumulátor cserélhető lesz benne, illetve az egyes hardverelemeket is kicserélhetők.
A Microsoft valamikor a 2024-es pénzügyi év (FY24) negyedében tervezte leleplezni az új kontrollert, tehát valamikor 2024 április 1. és július 31-e között és már májusban piacra dobnák csak Sebile-t. A két új Xbox konzolt ezután jelentenék be valamikor 2024 júliusától és még abban az évben augusztusban jönne az Ellewood és október végén a Brooklin. A tervek szerint ezután jelentenék be és adnának ki hozzájuk tárhelybővítő memóriákat is. Ráadásul az is kiderült, hogy a Microsoft 2028-ra datálná az új generációs konzolt, vagyis az Xbox Series utódját. Az új konzol felhőalapú-hibrid játékokkal érkezne, feltehetően az Xbox Cloud szolgáltatás továbbfejlesztésével.
A Microsoftnak tehát már gyakorlatilag kész terve és konzolja van a félgenerációs váltásra, amely a tervek szerint 2024-ben érkezhet. A korábbi dokumentumok szerint a Sony már idén kiadná a kisebb PlayStation 5 Slim modelljét (és valamivel utána a PS5 Pro-t) és szintén 2028-ra tervezik a PlayStation 6-ot. A hivatalos bejelentésekre még várnunk kell az új konzolokkal kapcsolatban.
Szólj hozzá!