Főoldal Filmek Josh Boone szerint az eredeti vágásában kerül bemutatásra az Új mutánsok
Filmek

Josh Boone szerint az eredeti vágásában kerül bemutatásra az Új mutánsok

Hiába a sok pótforgatás, a forgatókönyv kiegészítés, Josh Boone állítja, hogy az eredeti vágásával fogják bemutatni a mozikban az Új mutánsokat.

450
Új Mutánsok

Hiába a sok pótforgatás, a forgatókönyv kiegészítés, Josh Boone állítja, hogy az eredeti vágásával fogják bemutatni a mozikban az Új mutánsokat.

Az Új mutánsok első előzetesét még 2017 novemberében mutatták be, a premiert pedig 2018 nyarára tűzték ki, de mint tudjuk, számtalan alkalommal el kellett napolni a bemutatót a film körül kialakult problémák miatt, mert a stúdió nem volt megelégedve a filmmel. Megint csak pletykákra támaszkodunk, de úgy tudni, hogy a stúdió elképzelése nem egyezett a rendezőével, és a tónussal, a beharangozott horrorelemekkel is komoly gondok voltak. Végül azonban sínre került a projekt, és áprilisban mozikban is bemutatják a 20th Century Fox érában készült utolsó X-Men-filmet, noha ehhez a Disneynek lesz még egy-két szava.

Egy rajongó azt kérdezte Boone rendezőtől Instagram-oldalán, hogy a moziba kerülő változat az Új mutánsok eredeti rendezői vágása lesz, vagy a mikiegeres cég irányítása alatt újra kellett vágni a filmet.

Nem reklámoznám itt, ha nem így lenne.

Nagyon ígéretes hír ez a rajongók számára, ha figyelembe vesszük az elmúlt évek huzavonáit, ugyanakkor felmerül bennünk egy igen fontos kérdés: mi tartott ennyi ideig? És miért kellett többször is eltolni a bemutatót? Miért rendeltek el többször is pótforgatást és a Fox miért szerette volna gyorsan elfejteni a filmet, ha most az eredeti rendezői vágásban mutatják be. Az igazság az lehet, hogy a vágás szempontjából nem változtattak semmit a filmen, csak az adott jelenetet forgatták újra, és vágták az eredetivel megegyező változatra.

Hogy mennyire viselhető a film, hamarosan mi magunk is megtapasztaljuk, de még a bemutató előtt egy előzetest biztosan kapunk. Josh Boone korábban megerősítette, hogy január 6-án érkezik az új trailer.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Sólyomszem
Filmek

Florence Pugh körbevitt minket a Mennydörgők forgatásán

Láttuk a Mennydörgők első jelenetét a filmből, változott a filmcím és még...

Marvel 1943: Rise of Hydra
Játékok

Bemutatkozott a Marvel 1943: Rise of Hydra videójáték

Amerika Kapitány és Fekete Párduc második világháborús kalandja 2025-ben érkezik.