Játékok
Szeptember 7-én érkezik az erősebb PlayStation 4 konzol
Biztosan még mindig nem tudhatjuk, de ez a legvalószínűbb egy bemutatóra.
Playstation Store Summer Sale Mustra
Lassan egy hete dübörög már a nyári kiárusítás a Playstation Store-ban, szóval gondoltam körbenézek…
Apple 2016 Q3 pénzügyi jelentés és ami mögötte van
Tegnapelőtt az Apple bejelentette a Q3-as eredményeit, részletekért szerintem inkább érdemes felkeresni a cég…
Augusztus 2-án érkezik a vékonyabb Xbox One S
Az idei E3-on mutatta meg a Microsoft a karcsúsított Xbox One konzolt, most pedig…
Három különböző iPhone 7-et is bemutat az Apple?
Hamarosan lehull a lepel, és hivatalosan is megcsodálhatjuk az iPhone 6S/Plus utódjait.
Az élet 20 év PC után Mac-en
Búcsú a PC-től: hogyan taszított egy cica, a mac felé. Az első PC-met még…
Félidőnél jár a Star Wars Battlefront
Tavaly jött, látott, és vegyes érzelmeket hagyott maga után a Star Wars Battlefront. A…
Mutatjuk, hogy mely appok a legjobbak a nyaraláshoz
Összeszedtük a legjobb appokat, melyek megkönnyítik a nyaralásod. Van köztük foglaló, emlékeztető, és még…
Apple konferencia, ezt hozta a WWDC 2016
Röviden összefoglaljuk, hogy mik hangoztak el az idei Apple konferencián, milyen újítások érkeznek a…
A Windows 10 augusztus 2-án kapja meg az első fő frissítését, ingyen
Közel 350 millió eszköz fogja megkapni az új szolgáltatások a Windows 10 nagy nyári…


Szélhámosék (2026) • (12) • francia családi vígjáték, 94 perc – Bemutató ideje: október 29.











