Főoldal Játékok Három különböző iPhone 7-et is bemutat az Apple?
Játékok

Három különböző iPhone 7-et is bemutat az Apple?

Hamarosan lehull a lepel, és hivatalosan is megcsodálhatjuk az iPhone 6S/Plus utódjait.

982

Hamarosan lehull a lepel, és hivatalosan is megcsodálhatjuk az iPhone 6S/Plus utódjait.

Ahogy közelítünk a sajtótájékoztató napjához, úgy tudunk meg egyre többet az iPhone 7-ről. Korábban Evan Blass tweetjéből azt tudtuk meg, hogy két új modellt mutatnak be szeptemberben, de most egy kínai forrás erre picit rácáfolt, ugyanis ők úgy tudják, hogy háromféle kiadásban fog megjelenni az iPhone 7.

A Weibón megjelent képeken elvileg az új készülékek szereplenek, egy 5, illetve kettő darab 5,5 hüvelykes készülék. Az utóbbi egyből Plus és Pro kiadásban is megjelenhet, melynél az utóbbi dupla kamerát kap. E két modell mérete között nincs különbség, mindössze tudásban vannak eltérések, a Pro javára.

Forrás: Weibo
Forrás: Weibo

Ugyanakkor az @evleaks még mindig hitelesebb forrásnak bizonyul, hiszen ők konkrét típuselnevezéseket is megadtak. Szerintük a kisebb iPhone 7 Sonora nevet viseli, míg a nagyobb testvére a Dos Palos névre hallgat. Hamarosan kiderül, hogy kinek lesz igaza. Mi már várjuk, és ti?

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

The Walt Disney
Filmek

A következő években az Apple felvásárolhatja a Disney-t

Korábban pletykának tűnt, de egyre nagyobb a realitása, hogy a Disney az...

Játékok

Durvul a helyzet az Epic Games és az Apple között

Az Apple csírájában akarja elfojtani az ellenállást.

Disney Apple
Filmek

Zuhan a tőzsde, ami ajtót nyitott az Apple előtt, hogy felvásárolja a Disney-t

Nem valószínű, hogy sor kerül majd a Disney felvásárlására, de elemzők nem...