Alig néhány hétre vagyunk a DC FanDome rendezvénytől, ahol a sok DC alkotás mellett természetesen jelen lesz James Gunn rendezőtől a The Suicide Squad is. A direktor korábban már megerősítette, hogy egy poénnak indult eredetileg a cím, amihez már logó is társult. Sőt, nemcsak az angol logót, hanem a hazai filmforgalmazó, a InterCom is felfedte, hogy milyen címen fogják bemutatni jövő nyáron a filmet.
A 2016-ban bemutatott Suicide Squad – Öngyilkos osztag nem aratott osztatlan sikert, hiszen a kritikusok földbe tiporták David Ayer filmjét, ennek ellenére a Warner Bros. szép kis összegre tett szert. Talán ha a stúdió nem szól közbe, akkor még mindig a film egyedi hangvételéről beszélnénk. Ayer koncepciójában a Task Force X különítmény feldolgozása túl sötét volt, s a Batman Superman ellen: Az Igazság hajnala után a Warner Bros. nem engedhetett meg egy újbóli fiaskót, ezért több színt, több humort kért a filmbe. Végül ez ahhoz vezetett, hogy teljes egészében átszabták a filmet.
Nyilvánvalóan a Marveltől átigazolt Gunn teljesen új megközelítésben dolgozza fel a képregényt. Nagyon keveset tudunk a filmről, néhány forgatási kép és a hivatalos cím mellett még azt sem árulták el: folytatás vagy reboot lesz. Ez azonban augusztus 22-én változni fog, hiszen a FanDome alatt többet megtudunk majd. Harley Quinn, Amanda Waller, Rick Flag és Bumeráng Kapitány már biztosan ott lesz, de hogy kiket adaptálnak még a képregényekből, titok övezi, ám Gunn óvva intett mindenkit, hogy nagyon megkedveljük a szereplőket, hiszen nem mindenki fogja túlélni.
Miközben azonban várjuk a nagy leleplezőt, Gunn a mai napon ünnepelte az 54. születésnapját, aminek apropóján közösségi oldalán mutatta meg a film nemzetközi filmcímeit. Ezúton kívánunk innen is nagyon boldog születésnapot! A köszöntésből a MoziCom sem maradt ki, és egy hivatalos magyar címmel és logóval köszöntötték fel a rendezőt.
A The Suicide Squad bemutatója még nagyon messze van, hiszen csak 2021. augusztus 6-án mutatja be a Warner Bros., amiben Margot Robbie, Joel Kinnaman, Jai Courtney, Viola Davis mellett már biztosan ott lesz új belépőként John Cena, Sean Gunn, Idris Elba, Taika Waititi és Michael Rooker is.