J.J. Abrams

J.J. Abrams is szerepet játszik a fekete Superman elkészítésében, de nem ő rendezi

A Warner Bros. állítólag egy fekete rendezőt szeretne.

A Star Wars: Az ébredő Erő és a Skywalker kora rendezője jelenleg több DC projekten is dolgozik. J.J. Abrams és WarnerMedia még 2019-ben kötötte meg az évtized egyik legnagyobb üzletét, hogy a Bad Robot produkciós cégen keresztül exkluzív tartalmat készítsenek a következő években a DC rajongóinak. Néhány projektre már fény derült az elmúlt időben, többek között például készül egy új Superman-film, A zöld lámpás HBO Max sorozat, és még ki tudja, hogy mit terveznek.

Nemrég megtudtuk, hogy dolgoznak egy fekete Superman-filmen. A projekt kapcsán többekben felmerült a kérdés, hogy esetleg J.J. Abrams régi álma valóra válik, hiszen már a 2000-es években szeretett volna egy Superman-filmet rendezni. Ta-Nehisi Coates már dolgozik a sztorin, de a rendező kilétét egyelőre nem fedték fel, és állítólag fekete rendezőt szeretne a stúdió.

A Collider kérdéseire a rendező elmondta, hogy a producerkedés mellett van arra esély, hogy esetleg rendezőként is kipróbálja magát, de ő inkább eredeti ötletből forgatna filmet, és ebbe sem a Superman, sem A sötét Igazság Ligája, sem a Zattana nem illik bele.

Nos, azt kell mondanom, a lehetőség, hogy bármilyen már létező projekten dolgozhatok, az mindenképpen kétélű kard. Hihetetlenül hálás és büszke vagyok, hogy részt vehettem ezekben a projektekben, és természetesen tudom, hogy milyen dolgok lehetettek volna és mit csinálhattunk volna.J.J. Abrams

Továbbiakban arról beszélt a rendező, hogy milyen felelősséggel jár, amikor felelős vagy egy projektért. Nyíltan nem beszélt arról, hogy nem áll szándékában DC adaptációt készíteni a közeljövőben, ugyanakkor egy halvány utalást tett rá, hogy a következő rendezése egy eredeti történet lehet.

Az a néhány dolog, amin most íróként dolgozom, eredeti ötletek. Úgy érzem, hogy rendezőként nagyon szeretném, ha a következő projektjeim olyan dolgok lennének, amiket nem feltétlenül dolgoztak fel előttem.

Amit eddig tudtunk biztosan, hogy Abrams egy Demimonde című HBO sorozatért felel íróként, de arról még nincs szó, hogy mi lehet a következő nagyszabású projekt. A múltban olyan alkotásoknál töltött be fontos szerepet a direktor, mint a Mission: Impossible, a Star Trek, a Star Wars, vagy éppen a Super 8, ami egy eredetötlet alapján készült.

J.J. Abrams
Total
2
Shares
Previous Article
Kedvencek temetője

Lindsey Beer rendezi a Kedvencek temetője folytatását

Next Article
The Last of Us Part II

A semmiből beesett a The Last of Us Part II PS5 frissítése

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!