Főoldal Filmek J.J. Abrams első olvasás után csak nevetett Az utolsó Jedik forgatókönyvén
Filmek

J.J. Abrams első olvasás után csak nevetett Az utolsó Jedik forgatókönyvén

J.J. Abrams rendező maga is jót nevezett mikor először elolvasta a Star Wars: Az utolsó Jedik forgatókönyvét.

476
J.J. Abrams

J.J. Abrams rendező maga is jót nevezett mikor először elolvasta a Star Wars: Az utolsó Jedik forgatókönyvét.

A Star Wars: Az ébredő Erő után a rendező visszatér, hogy lezárja a történetet, azonban úgy tűnik, hogy a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben mégsem volt annyira elégedett Rian Johnson munkájával. Bár J.J. Abrams többször is elmondta, nagyra értékeli Johnson történetét, azonban mikor először elolvasta Johnson forgatókönyvét az új trilógia második részéről, picit elnevette magát – ugyanakkor értékelte, amit a rendező próbált átadni.

A Skywalker kora sajtóeseményei már javában zajlanak, ahol természetesen a rendezőtől is megkérdezték, hogy mit gondol Az utolsó Jedikről, ami két évvel a bemutató után is erősen megosztja a Star Wars rajongók táborát. Abramstől konkrétan azt kérdezték, mit gondol mennyire ment félre a történet.

J.J. Abrams

Még Abrams is meglepődött, hogy Johnson milyen veszélyes játékot űzött a filmben, de a történetben voltak különösen meglepő részek is, amin sok rajongóval együtt ő is csak csodálkozott:

Sokan úgy gondolják, hogy a Skywalker kora próbálják kiküszöbölni a csorbát, amit Johnson elkövetett az előző részben, azonban Abrams szerint erről most szó sincs, mert ott ér véget a befejezés, ahol eredetileg szerették volna.

Rian Johnson elmondásai alapján még mindig keményen dolgozik saját Star Wars trilógiáján. Tudjuk, hogy új karaktereke összpontosítunk, és hogy a Skywalker-sagától független lesz, de mikor mutatják be, az még a jövő kérdése, de a legfrissebb hírek szerint 2022-ben nem az ő filmjét fogják bemutatni. Nem lepődnénk meg, ha végül annyira elhúzódna a bemutató, hogy törölnék a beígért trilógiát – nem ez lenne az első eset, hogy törölnek egy filmet.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...