Főoldal Sorozatok Idén karácsonykor nem maradunk Star Wars nélkül, érkezik a Skeleton Crew
Sorozatok

Idén karácsonykor nem maradunk Star Wars nélkül, érkezik a Skeleton Crew

A Skeleton Crew című kaland főszerepében Jude Law-t láthatjuk majd.

1.1k
skeleton crew
Forrás: CBR

A rajongók idén sincsenek híján a Star Wars-tartalmaknak, hiszen míg a héten fejeződött be a Rossz Osztag harmadik évada, addig a mai napon megérkezett a Birodalmi históriák című antológia sorozat hat része is, illetve június elején érkezik Az akolitus, mely először hozza majd el nekünk A Köztársaság Fénykorának éráját a könyvek lapjairól mozgóképre (ha leszámítjuk a kisiskolásoknak készült Ifjú jedik kalandjai animációkat). Mondhatni már ezek is bőven elég tartalmat jelenthetnének egy évre, de most végre a rég belengetett Skeleton Crew is hallatott maga felől, s úgy tűnik, idén karácsonykor nézhetjük majd.

A széria eredetileg tavaly év végére volt kitűzve, de mint mindennek, ennek is betettek az író-és színészsztrájkok. A sok száz napos leállás miatt több Star Wars-projekt sorsa is bizonytalanná vált, de a legtöbb viszonylag megbízhatónak tartott szivárogtató oldal, mint például a Bespin Bulletin, előzetesen is idén karácsonyra helyezte.

A Skeleton Crew cselekményét egyelőre a Sötét oldal homálya fedi, csupán annyit tudni, hogy négy gyerek áll majd a középpontban, akiket segít egy erőérzékeny férfi, őt alakítja Jude Law. A gyerekek elvesznek egy űrhajóval az ismert messzi-messzi, vagy egy másik galaxisban, s hatalmas kalandokba keverednek. Ezen kívül azt is tudjuk, hogy A Mandalóriból ismert Vane nevű kalóz is feltűnik majd, mint potenciális ellenfél, és azt is, hogy nagyjából egy időben játszódik majd az említett szériával. A sorozatot eredetileg a 2022-es Star Wars Celebrationön jelentették be, Jude Law pedig később így nyilatkozott karakteréről:

„Nem mesélhetek sokat róla. Ő lesz az az illető, akivel a gyerekek találkoznak, miközben próbálnak hazajutni. Sok mindent fog jelenteni számukra, különböző tapasztalatokat: ellentmondásos alak, néha bátorítja őket, máskor pedig fenyegető is. Mivel az ő szemszögükön át látjuk az eseményeket, egyfajta bolondos kapcsolat van közöttük, s más felnőttekkel is. Máskor viszont mindez tele lesz félelemmel és sötétséggel, de azt hiszem a világ valahogy így nézhet ki egy 11 éves számára.”

A Skeleton Crew-ért a Marvel Moziverzum Pókember-trilógiáját tető alá hozó Jon Watts a felelős, s Christopher Ford írta. A producerek között természetesen ott van Dave Filoni és John Favreau is. A kaland sokat merít majd az Amblin-féle olyan gyerekközpontú filmekből, mint az E.T., a földönkívüli vagy a Kincsvadászok, de ennek ellenére hangsúlyozták, hogy nem egy mesét fogunk kapni. A gyerekeket Ryan Kiera Armstrong (Fekete Özvegy), Robert Timothy Smith, Ravi Cabot-Conyers (Encanto), és Kyriana Kratter alakítja majd. A rendezői székekben olyanok foglaltak helyet mint the Daniels, Bryce Dallas Howard, Lee Isaac Cheung, s David Lowery.

Jon Watts megerősítése alapján a Skeleton Crew idén decemberben érkezik a Disney+ felületére.

skeleton crew
Forrás: Collider
Szerző
Kajtár Virág

A Transformers-szeretete hozta a WS csapatába. 2010 környékén ismerkedett meg az alakváltók világával, hála a Prime szériának, a lelkesedése pedig azóta is töretlen, legyen szó mozgóképről vagy figurákról. 2021-ben kezdett újságírással foglalkozni, jelenleg a Rebo.hu kreatív igazgatója és felelős szerkesztője is. Jelmondata: Soká éljen Starscream!

5 Hozzászólások

Közelgő események