Főoldal Játékok Hogy kapcsolódik a The Witcher a Beat Saberhez?
Játékok

Hogy kapcsolódik a The Witcher a Beat Saberhez?

A nemrég debütált sorozat egyik dala került be a ritmusjátékba.

53

A nemrég debütált sorozat egyik dala került be a ritmusjátékba.

Alig több mint egy hete debütált a könyvek és a videojátékok kapcsán már elég nagy ismertségre szert tett The Witcher (magyar címe: Vaják) sorozat a Netflixen (sorozatkritikánk erre). Most olyan dolog történt, amely kapcsán a széria ismét visszatért a gaming szektorba.

A második epizód végén elhangzik ugyanis egy nagyon slágergyanús szerzemény. A ‘Toss a Coin to Your Witcher‘ című dal máris olyan érdeklődést váltott ki, hogy máris bekerült a Beat Saber című ritmusjátékba. Igaz nem hivatalosan, hiszen csak a modding közösség érdeme a dolog, de azért az esemény egy figyelemre méltó (többszörös) crossover.

Maga a sorozat egyébként hamar népszerű lett, már készül a második évad (sőt állítólag a harmadik is zöld utat kapott). A Beat Saberről pedig azt hallottuk utoljára, hogy felvásárolta őket a Occolus, a népszerűségére pedig nincs jobb bizonyíték, miszerint ez az első csak VR-ban játszható játék, amely stabilan a legjobban teljesítő 100 játék közé verekedte be magát az idén Steamen.

Szerző

Általában egész nap játszom a munkahelyemen, ugyanis videojáték fejlesztésben dolgozom. Mellette hobbikritikusként okoskodom jó pár éve, immár szélesvásznon.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Assassin's Creed Mirage
Játékok

Assassin’s Creed Mirage teszt

Az orgyilkos széria legújabb része visszanyúlt az alapokhoz.

Blizzard Odyssey
Játékok

Új túlélős játékon dolgozik a Blizzard?

A legújabb pletykák szerint 2027-ben érkezhet a Blizzard új túlélős játéka.

EA Sports FC 24
Játékok

Kevesebb fogyott az új EA Sports FC-ből, mint tavaly a FIFA 23-ból

Az EA Sports FC 24 a brit eladási listákon a második helyre...

Tom Clancy
Játékok

Tom Clancy munkássága és szórakoztatóipari öröksége – 1. rész: a kezdetek és a hőskorszak

A Tom Clancy, mint a videójáték-ipar egyik meghatározó szereplője.