Wide Screen
Image default
Filmek

Henry Cavill, Jason Momoa, Ray Fisher és rendezők így reagáltak Az Igazság Ligája rendezői változatának bejelentésére

A Snyder Cut, azaz Az Igazság Ligája eredeti vágására így reagáltak a színészek.

Mostanra már biztosan mindenki értesült a nagy bejelentésről, hogy tegnap este a nemzetközi streaming napon a Warner Bros. végre bejelentette, bemutatják Az Igazság Ligája eredeti vágását, amin még Zack Snyder dolgozott. Az éveken át tartó rajongói és színészi kampány kifizetődő volt tehát, hiszen a filmet valamikor 2021-ben fogják közzétenni az HBO Max streamingszolgáltatón. De még arról nem született döntés, hogy milyen formában teszik, esetleg meghagyják négy órában, vagy hat részben lesz elérhető, de igazából ez nem is fontos.

Kemény és hosszú csatát nyertek a rajongók, akik 2017 óta harcban álltak a stúdióval, hogy legyen kedves bemutatni azt a filmet, amin a DC Moziverzum oszlopos embere dolgozott. A stúdió hivatalosan tegnap estig tagadta a film rendezői vágását, ám a színészektől és a filmen dolgozó VFX szakemberektől tudjuk, hogy az igazság más volt. Végül a Warner helyes döntést hozott, amivel máris jó pontot szerzett a rajongóknál.

A hírre a színészek úgyszintén örömüket fejezték ki, s nagyon hálásak ezért a stúdiónak. A film főszereplői sorra köszönték meg a rajongóknak a hosszú és fáradtságos munkát, amiért kiálltak a film mellett. Miközben más rendezők is csatlakoztak, akik munkájuk alatt kreatív döntésükkel összetűzésbe kerültek stúdiókkal.

Henry Cavill úgy fogalmazott a bejelentés hírére, hogy tisztában van azzal, hogy két táborra szakadt a Snyder Cut mozgalom, és sokáig nem lehetett tudni, hogy bemutatják-e. De csak az a fontos, hogy még több Az Igazság Ligáját látunk, szóval ez egy win-win szituáció. Majd megkért mindenkit, hogy legyen kedves a másikkal, és hatalmas gratulációját fejezte ki Snyder rendezőnek. Cavill a bemutató után próbálta kerülni a kérdéseket, és igazából állást sem foglalt a témában, és ez érthető azok után, ami vele történt. Történt ugyanis, hogy behívták pótforgatásra, de akkor már tartott a Mission: Impossible – Utóhatás munkája, amire bajuszt növesztett, ezt pedig utólag számítógépes effektekkel kellett eltávolítani. Mindenki röhögött a kapott eredményen.

Jason Momoa szerint igazságot szolgáltattak, és megköszönte mindenkinek, aki részt vett benne, mert a rajongók nélkül ez nem történhetett volna meg. Imádja a rajongókat. Momoa a kezdetekből fogva a rajongók oldalán állt, támogatta őket a mozgalomban, és mindemellett jó barátja a rendezőnek is.

Ray Fisher megköszönte azoknak, akik harcoltak és hittek benne. Zack Snyder még a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala alatt válogatta be a szerepre, s lehet, hogy még most sem hallottunk volna a színész nevéről, ha Snyder nem neki adja a szuperhősszerepet.

Freddy Bouciegues, a film kaszkadőr koordinátora győzelemnek nevezte. Lehet szeretni és utálni a rendezőt, és még a legjobb munkái is olykor kritikát eredményeztek, egy valamire mérget vehetünk, piszok jó akciójelenetekben Snyder. És ezt Boucieguesnek köszönheti.

Rey Porter neve talán sokaknak semmit sem mond, de kulcsfontosságú szerepet játszott a történetben, ugyanis ő keltette volna életre Darkseidet, akit utólag teljesen kivágtak. Darkseid szerepelt Snyder változatában.

Annyira megörült a hírnek, hogy rögtön előfizetésre szólította fel a rajongókat az HBO Maxra. Jay Oliva felelt Zack Snyder filmjeinek képes forgatókönyvéért, köztük Az acélember, a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala és Az Igazság Ligája. Bár mindig óvatosan válogatta meg a szavait, kezdetektől fogva kiállt a mozgalom mellett.

Josh Trank mindig is nagy csodálója volt Snydernek, és felnőttként is felnéz rá. Még nem látta a filmet, de már nagyon várja, hogy lássa a Snyder verziót. Ha valaki tudja, hogy milyen érzés amikor a stúdióval szemben elveszti az irányítást, amikor nem úgy mutatják be a filmet, ahogy azt ő szeretné. A Fantasztikus Négyes rebootról van szó, ami óriási kudarccal végződött.

David Ayer is gratulált. Ayer túl jól ismeri, hogy milyen érzés összeakasztani a bajszát a Warnerrel. Nem titok, hogy a Suicide Squad – Öngyilkos osztag sem abban a formában került a mozikba, ahogy a rendező eredetileg szerette volna. Konkrét jeleneteket és szerelmi szálakat írtak át.

https://twitter.com/JoeManganiello/status/1263177577855774721?s=20

Joe Manganiello a stáblista végi jelenetben mutatkozott be Deathstroke szerepében. A jelenet után sokan úgy gondolják, hogy Lex Luthor Batman megölésével bízta volna meg a fejvadászt, amiért Gotham védelmezője rács mögé dugta. Erről szólt volna a The Batman eredetileg.

És végül a főszereplő is megszólt, aki mindössze annyit fűzött a bejelentéshez: ez a valóság.

Még több a témában...

Ray Fisher állítólag azért támadja a stúdiót, amiért a Warner Bros. egy vendégszerepet ígért neki a The Flash-filmben

Kévés Bence Mihály

James Gunn kifejtette saját véleményét a Marvel és a DC között évek óta dúló vitáról

Kévés Bence Mihály

Joaquin Phoenix egy 50 millió dolláros ajánlatot kapott, hogy visszatérjen Joker szerepében?

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat