Wonder Woman 1984

Gal Gadot szerint a Wonder Woman 3. még nem megerősített, de bízik a folytatásban

Még csak papíron létezik a Wonder Woman 3., nem eldöntött a folytatás sorsa.

Az utóbbi napokban érezhetően többet olvashattunk a Wonder Woman franchise-ról, ami nem véletlen azok után, hogy egy kisebb perpatvar alakult ki a film bemutatója körül. A WarnerMedia még ősszel döntött úgy, hogy a filmet egyenesen digitális formában fogják bemutatni, majd a bejelentés után megerősítette, hogy MINDEN 2021-re jegyzett filmmel ezt teszi, vagyis egyszerre jelentetik meg a mozikban és digitálisan a jövő évi filmjeiket.

A Wonder Woman 1984 egy hete már megjelent néhány országban a mozikban, december 25-étől pedig már digitális formában is elérhető lesz az amazonok hercegnőjének következő kalandja. Az Egyesült Államokban holnap debütál az HBO Maxon a film, így az elmúlt napokban másról sem lehetett olvasni, mint a második részről, valamint a színészek és rendező nyilatkozatairól. Sokan még a második részt sem látták, de voltak, akik már a harmadik részről érdeklődtek a színésznőnél.

A Variety készített interjút a főszereplőt alakító Gal Gadottal, aki elmondta, hogy még sötétben tapogatóznak a harmadik résszel kapcsolatban. Érdekes volt ezt hallani, hiszen Patty Jenkins nyáron pont az ellenkezőjéről számolt be, hogy már kész tervek vannak a trilógia harmadik részére.

Nem tudom. Nem beszéltünk még róla. Fogalmunk sincs, de soha nem tudhatod. Ha a sztori jó és Patty is partner benne, akkor természetesen szeretnék még egy filmet készíteni. De nem tudom megmondani. Várjuk ki és majd meglátjuk. Szeretném megnézni a harmadik filmet, amivel egy szép lezárása lenne a trilógiának.Gal Gadot

Sokan azt vették ki ebből az interjúból, hogy a harmadik résszel Gadot lemond a Wonder Woman címről. A színésznő még 2014-ben kapta meg a szerepet, és egy ilyen hosszú idő után senki sem hibáztatná, ha szeretne továbblépni, mert perpillanat sokan Diana hercegnő szerepével tudják csak azonosítani a színésznőt. Ami pedig a harmadik részt illeti, sok minden fog múlni a bevételen, de még ennél is fontosabb szerepet játszik Jenkins maradása, akinek következő projektje egy Star Wars-film lesz. Jenkins már a második résznél is majdnem felállt, miután a Warner nem akarta megfizetni az első rész sikere után.

Wonder Woman 1984
Total
3
Shares
Previous Article

Ilyen volt eredetileg a Nintendo konzolja

Next Article
Trónok harca

Matt Smith megosztotta az első képet a House of the Dragon spin-off sorozat sárkányáról

Related Posts