Pókember

Forog a Pókember 3. és még 2020 vége előtt látunk belőle valamit

Pókember év vége előtt beugrik?

Október 16-án kezdték a cím nélküli Pókember-film forgatását, és a legfrissebb hírek szerint még az idei év vége előtt kapunk hozzá egy kis ízelítőt. Állítólag a Sony Pictures úgy fogalmazott a Latin-Amerika legnagyobb találkozóján, a ExpoCine 2020 rendezvényen, hogy még 2020 vége előtt, azaz decemberben mutatnak valamit a Pókember: Idegenben folytatásából.

Az ExpoCine hasonló a híres San Diego-i Comic-Con találkozóhoz, ahol évről évre a világ minden pontjáról érkeznek rajongók. Az eseményen a nagy filmstúdiók rendszerint exkluzív tartalmakat osztanak meg közelgő alkotásaikból a jelenlévőkkel. A Murphy’s Multiverse értesülései szerint Camila Pachesco, a Sony Pictures Entertainment ügyvezető igazgatója Brazíliában úgy fogalmazott, hogy a legújabb rész forgatása már kezdetét vette, és először decemberben fognak mutatni valamit belőle. Még arról is beszélnek, hogy Pacheco egy pókemberes pólóban számolt be a nagy dologról. Továbbá megerősítést kapott, hogy a stúdió kitart a 2021. december 17-ei premier mellett.

Az elmúlt néhány hétben több érdekes hír is megjelent a folytatásról. Az első és legfontosabb, hogy Jamie Foxx karaktere, Elektró visszatér A csodálatos Pókember 2. után, bár ahogy Foxx fogalmazott, a gazember ezúttal sokkal durvább lesz, s nem tetőtől-talpig kékben készül revansot venni. A megerősítés után pedig több pletyka is szárnyra kapott, hogy más karakterek is visszatérnek, ezeket azonban a Sony Pictures eddig nem erősítette meg, mindössze reagált azokra.

Pókember
Total
3
Shares

Leave a Reply

Previous Article

Máris csökkent azon PS4 játékok száma, amik nem futnak majd PlayStation 5-ön

Next Article

Megjelent a Mario Kart Live: Home Circuit

Related Posts