Fejtegetések láttak napvilágot a PS5 árazásáról

Megpróbáljuk elemezni a a Bloomberg értesüléseit.

Megpróbáljuk elemezni a Bloomberg értesüléseit.

Érdekes hírek érkeztek a PlayStation 5 várható áráról. A forrás a mértékadónak számító Bloomberg nevű gazdasági, üzleti lap. A cikk szerzője nem kevesebbet állít saját forrásra hivatkozva, hogy a PS5 hardware összeállítása nagyjából el van döntve és a gyártási költség 450 dollárnak felel meg. A lap ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Sony bajban lehet a konzol árazásával. Az alkatrészek közül állítólag a DRAM and NAND flash memóriák okozzák a gondot, ugyanis a mobilgyártók miatt megnőtt a kereslet, ami pedig felverte az árakat.

A köztudatban még mindig az van, hogy egy konzolt általában veszteséggel árulnak és a software-en van a haszon. Nos ez régebben így is volt (persze jellemzően a megjelenéskor), de már ebben a generációban is ki tudták hozni a gyártást a fogyasztói ár alá (később pedig nyilván a gyártási költségek csökkentésével még lentebb). Az említett cikk is kielemzi, hogy a PS4 381 dollárba került a 400 dolláros nyitóárhoz képest. Erre alapozva legalább 470 dolláros címkét jósolnak a PS5-nek.

Itt álljunk is meg egy pillanatra. Fogadjuk el, hogy a nívós lap információi valósak és a 450 dollár valóban a PS5 gyártási költségének felel meg. Miért is van bajban a Sony, netán drágább lesz mint az új Xbox? Aligha. A Microsoft ugyan már (részlegesen) bemutatta a konzolját, ám az árról nem árultak el semmit. Egyes elemzések szerint azonban (melyet megint csak fogadjuk el hitelesnek, de semmilyen bizonyíték nincs rá, hogy igaz is) az ő masinájuk is 500 dollárból fog nagyjából összeállni.

A legtöbben azért kongatják a vészharangot, mert jó esély van rá, hogy a két konzol nagyjából egyforma áron fog érkezni (ami nagyjából logikus is, hiszen körülbelül egyforma tudásúak is lehetnek a legtöbb megbízható forrás szerint). Továbbá hogy ez a (végfelhasználói) ár akár az 500, extrém esetben 600 dollárt is elérheti (megbízható források régóta ezt állították és ha valaki józan ésszel belegondol ennyi technikai újítással nem is lehet olcsóbban kihozni egy konzolt). A rajongók viszont arra utalnak, hogy a mostani generációban induláskor 100 dollárral olcsóbb volt a PS4, mint az Xbox One, de ez egyrészt a Microsoft hibás árpolitikája, no meg a nagyjából pont ennyibe kerülő Kinect számlájára írható. A Sony többször nyert már csatát az árazást is beleszámítva (például a PS1 vs Sega Saturn), azonban ne feledjük, hogy nem csupán ez alapján diadalmaskodtak sem akkor, sem legutóbb.

Az ár nyilván egy komoly faktor, ám rengeteg dologtól függ még, hogy a boltokban végül milyen címke kerül a dobozokra. Nem tudjuk például a pontos specifikációkat, esetleges részegységeket, valamint azt sem, hogy esetleg valamelyik gyártó bevállalja-e, hogy a gyártási költség alá megy és veszteséggel árulja a portékáját a bevezető időszakban, amíg a tömeggyártás lehetővé nem tesz egy olcsóbb összeállítást. A legvalószínűbb azonban az, hogy hasonló áron és hasonló képességekkel jön majd mindkét cég. Azt az előnyt viszont egyikük sem szeretné megadni a másiknak, hogy hamarabb teszi közzé a saját verzióját, hiszen ezzel helyzetbe hozhatja a másikat (írtunk már erről).

Éppen ezért várható az, hogy a konzolok végleges bejelentése el fog húzódni. Mivel a Microsoft már megmutatta, amit akart, ők valószínűleg csak az E3-on fognak újabb részleteket elárulni. A Sony alighanem megvárja ezt a lépést, és ezután jelenthetik be a saját verziójukat. Ha esetleg időközben el is árulnak újabb részleteket, esetleg meg is mutatják a konzolt, árazást valószínűleg semmiképp nem várhatunk tőlük. Vagyis a macska-egér harc folytatódik.

A cikkre visszatérve, elhangzott még egy pár érdekesség. Egyrészt hogy a PS5-ben a korábbinál jóval komolyabb hűtés lesz, ami egyébként kis mértékben szintén drágító tényező (még ha pár dollárról is beszélünk). Az informátorok egy új PSVR headsetről is regélnek, amely a konzol megjelenését követően kerülhet előtérbe (erre vonatkozóan is voltak már utalások). Továbbá állítólag a koronavírus egyelőre nem jelent gondot a gyártás tekintetében. Persze erre még ne igyunk hideg vizet, egy elhúzódó járvány igenis komoly problémákat okozhat viszont ha netán tényleg szerencsétlenül alakulnak a dolgok, az a rivális Microsoftot is ugyanúgy érinteni fogja.

Total
15
Shares

Leave a Reply

Previous Article
Jurassic World

Ez a két karakter már biztosan visszatér a Jurassic World 3. részében

Next Article
Uncharted

Tom Holland elárulta, hogy miért lesz vonzó az Uncharted-film a rajongóknak

Related Posts
Wide Screen YouTube