Főoldal Filmek Ezt gyorsan ledarálták, két hónap elég volt a Sikoly 5. forgatására, és még a címét is elárulták
Filmek

Ezt gyorsan ledarálták, két hónap elég volt a Sikoly 5. forgatására, és még a címét is elárulták

Pillanatok alatt filmre vették a Sikoly ötödik részét.

66
Sikoly 5.

Mindössze két hónapra volt szüksége a Paramount Pictures és a Spyglass csapatának, hogy leforgassák a Sikoly franchise ötödik részét. Gondos előkészítés előzte meg a munkát, mire sikerült a korábbi részek trióját összeszedni, de végül mindenki aláírt a filmre. A munkát még ősz elején kezdték meg, amire a korábbi részek főszereplői: Neve Campbell, Courteney Cox és David Arquette is igent mondott.

A két stúdió büszkén jelentette be néhány órával korábban, hogy elkészültek a munkával, de még nagyon sokat kell várnunk a premierre. A filmet először jövő év elejére datálták, de mint sok másnál, itt is egy évvel elcsúsztatták a bemutatót, és majdcsak 2022. január 14-én fogják bemutatni a mozikban. A film csak a Scream, azaz a Sikoly címet kapta, ezzel pedig szakít a régi hagyománnyal, hogy megszámozzák őket. Helyette a 2018-as Halloween mintáját követik, ahol szintén csak a klasszikus filmcímét kapta az alkotás.

Az előző négy rész három főszereplője tehát ismét összeállt, azonban lehet, hogy ezúttal már nem ők lesznek a főszereplői a szériának, elképzelhető, hogy a stúdiónak más tervei vannak a franchise-zal. A hírek szerint ugyanis az új főszereplő Melissa Barrera lesz, de Jenna Ortega is kap lehetőséget egy másik kulcsfontosságú szerepben, valamint a The Boys és Az éhezők viadala sztárja, Jack Quaid is csatlakozott a szereplőgárdához.

A rendezőkön garantáltan nem múlik majd semmi, hiszen a filmet a lehető legjobb kezekre bízták, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett párosra, akik az Aki bújt rendezői székében már bizonyítottak, valamint a Radio Silence producerei is nagyon értik a dolgukat. A filmet 2022. január 14-én fogják bemutatni a mozikban, az ünnepi Luther Márton király hosszú hétvégéjén az Egyesült Államokban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Közelgő események

Még több a témában...

Az ördögűző: A hívő
Filmek

NYEREMÉNYJÁTÉK: Páros belépőket nyerhettek Az ördögűző: A hívő premier előtti vetítésére

Elsők között nézhetitek meg Christopher Nolan új filmjét, Az ördögűző folytatását.

Mancs Őrjárat: A szuperfilm
Filmek

Box Office: Az Alkotó és a Fűrész X se tudta megszorongatni a Mancs Őrjáratot

A Mancs Őrjárat vitte a hétvégét, egy eredeti sci-fi és egy horror...

Disney
Filmek

A Disney-mesék és filmek valóságos helyszíneinek TOP 30-as listája

Kiadták a TOP 30-as listát, amivel találkozhatták a Disney-mesékben és filmekben.

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
Filmek

Gareth Edwards szerint “sok pontatlanságot” olvashattunk a Zsivány Egyes pótforgatásáról

Több pletykát is olvasni lehetett a Zsivány Egyes forgatásáról.