Image default
BRÉKING Kritikák

KRITIKA: Halloween

Pazar folytatást kapott a Halloween, ami talán minden idők második legjobb slasher-filmje lett az 1978-as első rész után.

Az első rész után járunk – nem foglalkozunk egyetlen elkészült folytatással sem -, Michael Myers börtönben raboskodik, akit hamarosan átszállítanak egy másik büntetés végrehajtási intézetbe. A történet elején két oknyomozó újságíró szeretne válaszokat kapni Michael Myerstől, hogy mi vezérelte a gyilkost a hetvenes években. Az újságírók még a maszkot is megszerzik, hogy ezzel talán szóra tudják bírni a gyilkost, aki ugyan tud beszélni, de negyven éve egyetlenegy szó sem hagyta el a száját. Azonban a kérdésekkel és a maszkkal csak azt érték el, hogy Michaelben újra feltámad a gyilkos vágy. Az út során a Myerst szállító busz balesetet szenved, ennek következtében a sorozatgyilkos kiszabadul. Nem telik el sok idő, és Myers már akcióba is lendül, egyre brutálisabban szedi áldozatait, hogy végső soron elérje célját: visszatérjen Haddonfield sötét utcáira és megölje Laurie Strodeot, aki kibabrált vele legutóbbi találkozásuk alkalmával.

Pontosan negyven évvel ezelőtt mutatták be Halloween című horrorfilmet, melyben Michael Myers nevezetű sorozatgyilkos teljesen véletlenszerűen gyilkolt Halloween estéjén az Illinois államban található Haddonfieldben. Áldozataiban nem volt semmi közös, aki szembejött vele az utcán, vagy betévedt egy házba, azzal könyörtelenül végzett. Egyedül Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) főszereplővel nem bírt el, hiszen Laurie túlélte 1978-ban a találkozást, s az elkészült folytatásokban még háromszor nézett farkasszemet Myers-szel, hogy most az ötödik alkalommal végleg leszámoljon a mumussal.

A stáb nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor bejelentették, hogy elkészítik az 1978-as Halloween folytatását, és ezzel együtt újraindítják a filmet. A 2018-as filmre sikerült elcsábítani Jamie Lee Curtist, de nem ő volt az egyetlen, aki visszatért negyven év után, hiszen az első rész rendezője, John Carpanter is fontos szerepet vállalt az új rész elkészítésében, habár ezúttal nem a kamerák túloldalán kapott szerepet, hanem kreatív tanácsokkal (vezető producer lett) látta el a horror terén tapasztalatlan David Gordon Green rendezőt. Merész húzás volt Greenre bízni a forgatást, és nem azért, mert nem jó rendező hírében áll, hanem mert az Ananász expressz direktorának még soha nem volt dolga klasszikussal, főleg nem egy olyannal, ami a slasher-filmek megteremtője lett. De Green hozta a kötelezőt, zseniális filmet forgatott, Danny McBride társ-íróval pedig olyan történetet találtak ki, ami méltó folytatása az első résznek – ki gondolta volna, hogy McBridge a vígjátékok mellett tud horrort is írni? Szerencsére a két páros nem esett abba a hibába, mint sok folytatás, amely szeretne nagyobb lenni elődjénél, és mint a Halloween folytatásoknál volt, próbáltak kapcsolatot keresni a sorozatgyilkos és a főszereplő között – elővették a megszokott családi szálat, később még misztikusabb dolgokkal álltak elő -, pedig ilyen indítékra semmi szükségünk, de hála az új résznek, ezt meg is válaszolják nekünk: Michael Myers egy gonosz pszichopata, akinek vérében van a gyilkolás, nemtől és kortól függetlenül keresi áldozatait, egyetlen cél hajtja, hogy gyilkolhasson.

A Halloween hozott egyféle frissességet és lendületet a történetbe, amire nagy szükség volt, miközben egyben tisztelgés az első résznek: kezdve a filmcímmel; ahogy Jamie Lee Curist felkérték, hogy eljátssza újra szerepét, aki semmi mással nem töltötte az elmúlt 40 évet, mint várta a találkozást, amikor Myers kiszabadul a börtönből és leszámolhat vele; ahogy a kisváros utcáit ábrázolták miközben egy gyilkos kezében egy késsel szeli áldozatait; de még Myers új orvosa is utalás Dr. Sam Loomis doktorra.

Ennek ellenére a Halloween nem több, mint egy kicsontozott és leegyszerűsített horrorfilm, azaz egy slasher horror, melyben egy pszichopata kezében egy késsel vagy tőrrel szedi áldozatait. A jelenetek sajnos kiszámíthatók, sok benne a klisé rész, a befejezésről már nem is beszélve. Így a horror szerelmesei csalódottak lesznek, mert az új rész nem képes újat mutatni számukra. Még masszív megjelenést kölcsönző Michael Myers sem kelt nagyobb félelmet a nézőben, pedig egy maszkos ember kezében egy késsel elég rémisztő tud lenni, főleg Halloween estéjén. Igazából még a sztoriban sincs több, mint a negyven évvel ezelőtti sikertörténet újragondolt folytatása, ugyanakkor végig izgalomban tartja a nézőket. A színészi játékban sincs meglepetés, Jamie Lee Curtis és Nick Castle (Michael Myers) hozzák a kötelezőt.

VÉGSZÓ

Ugyan a korhatáros besorolás (18-as karika) helytálló volt, de még így is messze elmarad a kegyetlen horrorfilmektől, ahol záporoznak a belsőségek, fröcsög a vér, helyette viszont az egyik legjobb folytatást kaptuk Hollywoodtól, a zsáner legjavát kaptuk pont Halloween előtt. A Halloween méltó minden területen a klasszikus mozihoz, az eredeti szereplők visszatérése különösen jól állt a filmnek.

7.8

Történet

7.0/10

Színészek

8.0/10

Rendezés

7.0/10

Hangulat

8.8/10

Látvány

8.0/10

PRO

  • Méltó folytatása az 1978-as Halloweennek
  • Jamie Lee Curtis még mindig jó szerepében
  • Klasszikust idéző
  • Michael Myers a gonosz szerpében

KONTRA

  • A klisék

Még több a témában...

Brutális lett a Halloween legújabb előzetese

Kévés Bence Mihály

James Cameron: Reboot és sorozat készül a Két tűz közöttből

Kévés Bence Mihály

Michael Myers visszatért a Halloween első hivatalos előzetesében

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább