Főoldal Filmek Elárulták, hogy a Skywalker kora pótforgatása során melyik három jelenethez nyúltak
Filmek

Elárulták, hogy a Skywalker kora pótforgatása során melyik három jelenethez nyúltak

A Skywalker kora sem úszta meg pótforgatás nélkül, de legalább már tudjuk, hogy miben változtattak a filmen.

462
Star Wars: Skywalker kora

A Skywalker kora sem úszta meg pótforgatás nélkül, de legalább már tudjuk, hogy miben változtattak a filmen.

A Star Wars: Skywalker kora vágójának köszönhetően megtudtuk, hogy a pótforgatások alatt melyik jeleneteket írták újra, vagy melyik dialógusokat változtattak meg. Marryann Brandon vágó három kulcsfontosságú jelentről rántotta le a leplet, amiket viszonylag későn, a forgatás után adtak hozzá a filmhez.

Brandon az elmúlt hetekben több érdekes dolgot is elárult a filmről, most éppen arra a kérdésre válaszolt, hogy milyen változtatásokat hozott a pótforgatás, amit nyáron tartottak Londonban, és megközelítőleg két hétig tartott.

A legnagyobb változtatást Rey és Luke közös jelenetén eszközölték, amit az Ahch-Ton folytatnak. Úgy tűnik, hogy az eredeti vágásban egyáltalán nem szerepelt ez a jelenet, ez pedig felveti bennünk a kérdést, hogy Mark Hamillnek eredetileg milyen szerepet osztottak a filmben? De Reynek és Poenak is egy élesebb szócsatája is volt a hiperszökkenés után, miután a viharvert Sólyommal landolnak.

Rey és Luke közös jelenete döntő volt a filmben, hiszen ez segített Reynek meghozni a döntést, miszerint nem a név határozza meg, hogy hova is tartozunk, hanem a szívünk. De ami még ennél is fontosabb, Luke Skywalker visszatért, és a róla elnevezett saga utolsó részében is láttuk Mark Hamill alakításában. A harmadik jelenetet sokkal korábban láttuk a filmben. Brandontól megtudtuk, hogy azt a jelenetet forgatták újra, melyben Rey gyakorol Leiával.

Rey Star Wars: Skywalker kora

Rey bemutatkozását újraforgattuk, amikor a levegőben lóg és kövek forognak körülötte, mert Leiát és Reyt akartuk bemutatni. Visszamentem, és találtam egy jó felvételt Leiáról, amit nem használtunk [Az ébredő Erőben]. Ott voltak ezek nekünk, és arra késztettek minket, hogy „Ó, bárcsak ez a vicces jelenet mutatná be Leiát és Reyt.”

Pénzügyileg elégedett lehet a Skywalker korával a Lucasfilm, de csakúgy mint Az utolsó Jedik, ez is megosztja a rajongókat. Nehéz megmondani, hogy a pótforgatással hozzáadott jelenetek segítettek, vagy rontottak a film sorsán, ahogy Palpatine háttértörténetét sem tudjuk, mennyiben változtatta volna meg a történetet, ha többet tudunk róla.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Star Wars: Skywalker kora
Filmek

Daisy Ridley szerint a következő Star Wars-film teljesen új irányba állítja a franchise-t

Az egyik új Star Wars eddig nem látott felfedezést tesz a messzi-messzi...

Luke Skywalker
Filmek

Mark Hamill szerint Luke Skywalkerre nincs szükség többé

Soha ne mondd, hogy soha, de valószínűleg többet nem látjuk Mark Hamillt...