Obi-Wan Kenobi

Egy casting felhívás leleplezte volna, hogy a kis Luke és Leia is szerepelni fog az Obi-Wan Kenobi Disney+ sorozatban?

Több pletyka is kering az Obi-Wan Kenobi-sorozat körül.

Már korábban is hallottunk olyan híreket, miszerint az Obi-Wan Kenobi-sorozatban Luke Skywalker is visszatér gyerekként. A Lucasfilm hivatalosan eddig mindössze annyit erősített meg, hogy Ewan McGregor visszatér Kenobi szerepében, de ezen kívül egyik pletykát sem, köztük azt sem, hogy Luke Skywalker visszatérne. Most azonban egy óvatlan felhívás véletlen ráerősíthetett ezekre a pletykákra. Történt ugyanis, hogy az egyik felhívásban egészen fiatal, még gyerek színészeket keresnek egy testvérpár alakítására.

Star Wars: A galaxis peremén: Fekete Torony

Az Illuminerdi értesülései szerint a Lucasfilm jelenleg egy 8-11 év közötti fiatal kaukázusi származású lány színészt, illetve ilyen korú és etnikumi fiú gyereket keres titokzatos szerepekre. Bár ez messze áll a megerősítéstől, hogy valóban Anakin és Padmé közös gyerekéről lenne szó, de több mint véletlen egybeesés. És egyébként is, az oldal az utóbbi időben rászolgált már szavahihetőségére, hiszen többször is pontosan jósolták meg a dolgokat.

Ahogy már említettük, Luke Skywalker is szerepelhet a sorozatban, miközben a kényszerű remeteéletre vonult jedimester távolból követi figyelemmel a kis Luke-ot, akit nagybátyja gondozására bízott. Ellenben most először hallani azt, hogy lánytestvére, Leia is szerepet kapna, ami arra enged következtetni, hogy esetleg Kenobi meglátogatja majd régi szövetségesét, Bail Organa szenátort az Alderaanon, miután a szenátor örökbe fogadta Leiát.

A forgatásra eredetileg januárban került volna sor, azonban a forgatókönyv átdolgozása miatt néhány nappal a forgatás előtt a stúdió hazaküldte a stábot. A legfrissebb hírek szerint a forgatás jövő márciusban kezdődik Los Angelesben, így várhatóan a következő hónapokban hivatalosan is megerősítenek néhány dolgot.

Obi-Wan Kenobi
Total
3
Shares

Leave a Reply

Previous Article

Végre akcióban is láthatjuk a DIRT 5-öt

Next Article
Courtneney Cox

Courteney Cox megerősítette, hogy Gale Weathers szerepében ő is visszatér az új Sikoly-filmben

Related Posts