Igazi reneszánszát éli a Dűne franchise. Frank Herbert eredeti könyvét újabban Denis Villeneuve adaptálta két filmben, amelyek annyira jól sikerültek, hogy már dolgoznak a második könyv filmes adaptációján is. Emellett videójátékok is érkeznek, jövőre jön a Dune: Awakening MMO. A lista úgy teljes, ha készül egy sorozat is, a Warner Bros. Discovery pedig zöld utat adott egy előzménysztorinak az HBO Maxon, amely a Dűne: Prófécia címet kapta. A széria időben tízezer évvel a Dűne filmek előtt meséli el a Bene Gesserit rend eredetét. A hat részes évad első négy részének megtekintése után elmondható, hogy sikerül bővíteni Herbert hatalmas univerzumát, kicsit elrugaszkodni Arrakis homokjától is. Ám pont ettől a széria nem igazán találta meg a hangját és meglehetősen zavaros és csapongó alkotás lett, amely inkább a rajongóknak szól, mintsem a szélesebb tömegeknek.
A sorozat létrejötte egyidős Villeneuve filmjeivel, hiszen a Legendary Pictures 2016-ban egyszerre szerezte meg a Dűne mozis és tévés jogait. 2019-ben jelentették be a sorozatot, amely egy előzménytörténet lett. A cselekmény nem közvetlen adaptáció, de szorosan kapcsolódik Brian Herbert (Frank Herbert fia) és Kevin J. Anderson 2012-es regénye, A Dűne nővérei című kötethez. A regényben olvashattunk a Corrino ház felemelkedéséről, illetve itt jelent meg először Valya Harkonnen is, aki radikális elképzeléseivel új útra terelte a Bene Gesserit rendjét. A könyv később trilógiává bővült, így jó táptalaja lett egy TV sorozatnak. A Dűne: Prófécia viszont időben kicsit távolabb van a regénytől, így egy új és önálló történetet mesél el.
A sorozat elején megtudjuk, hogy több mint 10 ezer évvel járunk Paul Atreides születése előtt. Az emberiség hosszú háborúk után legyőzte a gondolkodó gépeket és egyúttal örökre megtiltották a mesterséges intelligencia használatát az Impériumban. A Corrino ház győzelmével pedig megalakult az a birodalom, amelyet a Dűne filmekben is láthattunk. A császár hűbéreseit jelentő nemesi házakat pedig egy bizonyos Bene Gesserit női rend szolgálja, akik a háttérben mozgatják a szálakat és a politikát. A rend vezetője Valya Harkonnen (Emily Watson) ambiciózus, éles eszű és pragmatikus vezető, aki új utakra terelte és megőrizte a rend fennmaradását hosszútávon. A Bene Gesserit ekkor már elkezdte azt a kísérlete, amely során a nemesi házak vérvonalait úgy keverték, hogy a végén Paul Atreides, a messiás megszületett. Valya mellett a testvére, Tula (Olivia Williams) is fontos vezetője a rendnek.
Ám itt még egészen más a házak közti viszony, mint Paul idején. A corrini csatában gyávának bizonyult Harkonnen házat száműzték, tagjaik szégyenben élnek és bosszút forralnak az Atreides ház ellen. A császár, Javicco Corrino (Mark Strong) pedig szeretné megerősíteni pozícióját, így egy kényszerházasságot szervez a lánya Ynez (Sarah-Sofie Boussnina) és Richese ház ifjú örököse között, akik a flottát biztosítanák a számára. A frigyet meghiúsítja egy kettős gyilkosság, amelyben életét veszti a vőlegény Pruwt Richese és Kasha Jinjo Tisztelendő Anya (Jihae) is. Valya úgy sejti, hogy a gyilkosságot egy bizonyos Desmond Hart (Travis Fimmel) követte el, aki a császár hű katonája és nemrég tért vissza az Arrakisról. Desmond hamar a császár bizalmába férkőzik és egyre inkább aláássa Valya befolyását, miközben a császárt egy belső lázadás is fenyegeti. A Bene Gesserit fiatal növendékeit, pedig furcsa álmok gyötrik, amelyek baljóslatúak.
A sorozat lassan indul be, fokozatosan építkezik a történet. Az első két rész elég jól felvázolja az alapkonfliktust és a felállást. A harmadik rész egy visszaemlékezés Valya és Tula fiatalkori éveiről, amely időben egybecseng A Dűne nővérei regénnyel. Ebben a részben jobban megismerjük a főszereplők motivációt és lelkivilágát. majd mindezt jól megkavarják a készítők a negyedik részben. Alapvetően egy politikai intrikákkal teli, nyomozós széria, nyakon öntve jó adag misztikus, sci-fi és fantasy elemmel, ahogy Herbert műveiben is megszokhattuk.
A széria legnagyobb erénye, hogy láthatóan kibővíti Villeneuve filmes univerzumát. A cselekmény nem az Arrakis homokdűnéin, hanem a birodalom már fontosabb helyszínein játszódik, mint pl.: a császári főváros, a Harkonnenek otthona, vagy a Bene Gesserit főhadiszállása. Így a Dűnében kevésbé megszokott, de változatos tájakat láthatunk. A díszletek, jelmezek abszolút követik Villeneuve filmjeinek stílusát. Itt kiemelném a magyar filmesek, díszlettervezők munkáját, akik bámulatos munkát végeztek, lévén a sorozat nagyját hazánkban forgatták. Ugyancsak kapunk látványos nagytotálokat, orbitális pályára állt óriási csillaghajókat, ahogy a homokféreg is felbukkan. Elmondható, hogy az HBO nem spórolt semmit, a sorozat látványa közelít a mozifilmes, azonban a narratíva itt-ott bicsaklik.
A színészi játék viszont a helyén. Emily Watson az HBO Csernobil sorozata után ismét nagyon jó szerepet kapott. Egyszerre hozza a kíméletlen vezetőt, az éles eszű stratégát és a bosszútól fűtött hataloméhes Harkonnen nőt. Komplex karakter, aki végig uralja a képernyőt, igazából a széria az ő karakterére épít leginkább. Mellette kiemelendő Olivia Williams (Hatodik érzék), aki Tula megformálásában is emlékezetest alakít. Szintén érdekes karakter lett Desmond Hart, nagyon titokzatos a férfi és ebben Travis Fimmel, a Vikingek széria sztárja egy jó választás. A többiek már kevésbé fontosak, még Mark Strong sem nyújt emlékezetest, pedig ő egy nagyon sokrétű tehetség.
A Dűne: Prófécia talán legnagyobb hibája, hogy nem találja meg az egyensúlyt és nem is igazán tudja, hogy akkor mi is akar lenni. Egyszerre érződik a Trónok harca stílusú intrikás, véres, erőszakos, naturális királydráma, ahogy a misztikus vallásos, sci-fi vonal is. Ugyanakkor, mivel ez egy Dűne sorozat minden áron igyekeznek valahogy a történetbe beletenni Arrakist, meg a homokférgeket, holott semmi nem indokolja a jelenlétüket. Így a sorozat nem igazán találja meg a saját hangját sem. A legrosszabb, hogy a történet annyi kérdést vet fel, hogy erre kevés lesz hat rész, hogy érdemben kifejtsék, így borítékolható, hogy a második évadra hagynak nyitott kérdéseket majd.
VERDIKT
Jó volt a felütése a Dűne: Prófécia sorozatnak, azonban a negyedik részre zavarossá és már-már szürreálissá vált. Nehéz dolga volt a készítőknek, mert egyszerre kellett megfelelniük a szélesebb tömegeknek és a keményvonalas rajongóknak. Így kicsit két szék közt a földre estek. A széria bár érthető azoknak is, akik csak a filmeket látták, de egy ponton túl megköveteli az irodalmi alapanyag ismeretét is, amely elég vaskos. A színészek viszont jó munkát végeztek, ahogy a látványért felelős szakemberek is. A showrunnerek és írók azonban nehezen boldogultak a Dűne univerzummal és így kissé felemás lett az érzés tőle. Az viszont vitathatatlan, hogy a franchise végre mozgóképen is kicsit elmozdult térben és időben Arrakis homokjától és igyekezett kibővíteni Herbert univerzumát.
Szólj hozzá!