Denis Villeneuve rendező eddigi legambiciózusabb munkája lett a Dűne: Második rész. Villeneuve már az első filmmel bebizonyította, ha valaki képes rá, akkor ő meg tudja csinálni, képes Frank Herbert klasszikus Dűne-regényének vizuális méreteit és nagyságát átemelni a filmvászonra, amire az 1980-as években nem voltak képesek. Az első regény feldolgozását 2021-ben mutatták be, de az csak az adaptáció egyik fele volt. Az első regény cselekményének meghatározóbb és fajsúlyosabb része maradt hátra. Rendkívül sok témát boncolgat Herbert a könyvében, ám a rendező valahogy megoldotta a lehetetlennek tűnő feladatot: hogy hű maradjon az alapanyaghoz.
![Dűne: Második rész kritika 6 Dűne: Második rész](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2024/01/ws_dune-part-2-paul-atreides_240129-084224-1024x576.webp)
A folytatásban gyorsan megismerhetjük Irulan hercegnőt (Florence Pugh), aki hamarosan kulcsszereplője lesz Paul Atreides (Timothée Chalamet) történetének, aki most arra készül, hogy átvegye a hatalmat Arrakis sivatagi bolygója felett. Irulan hercegnő vezeti fel a történetet hasonlóan az első részhez, ahol Chani (Zendaya) narrációjával kaptunk egy rövid ismertetőt, a Fremenek elnyomásáról és a Harkonnenek harácsolásáról. A mostani film első néhány percében megismerhetjük a padisah császár, Shaddam IV (Christopher Walken) nézőpontját is, akiről sokat beszéltek, de csak most ismerhetjük meg az Impérium uralkodóját. Glossu Rabban Harkonnen (Dave Bautista) felügyelete alatt újraindították a fűszertermelést Arrakison, mivel azonban a Fremenek erősebbek lettek az eltelt idő alatt, a császár és a Harkonnen-ház is érzi, hogy hatalmas felkelés van készülőben. De még ennél is nagyobb hatalmak vannak játékban, köztük a Bene Gesserit, akiknek Irulan a tanítványa. A Lisan al Gaib (vagyis a Messiás) érkezéséről szóló jövendölések nemcsak a császárban keltenek félelmet, hanem az Impérium valamennyi birodalmát baljós lépésekre ösztönzi.
A folytatás cselekménye rögtön az első film végén veszi fel a fonalat. A Fremenek még mindig Jamis (Babs Olusanmokun) holttestét szállítják, miután Paul Atreides (Timothee Chalamet) párbajban legyőzte. Az Atreides-ház lemészárlása után Paul úgy döntött, hogy a Fremenekkel tart, anyja, Jessica (Rebecca Ferguson) legnagyobb megdöbbenésére. Mivel azt hiszik, hogy mind Pault, mind Jessicát elragadta a sivatag, és az Atreides-házat legyőzték, a Harkonnenek teljes erejükkel arra koncentrálnak, hogy megfékezzék és legyőzzék az őslakosok támadásait. Villeneuve ügyesen bánik a játékidővel, az első harmadban főként a látványos harcjelenetek kapnak hangsúlyt a Harkonnenek és a Fremenek közötti háborúban. Az egyik pillanatban hatalmas hajók lobbannak lángra az égbolton, miközben testek hullanak alá a mélybe.
A történet lényegében másról sem szól, mint a Fremenek és a Harkonnenek közötti harcról, hogy ki uralkodik az Arrakis felett. Az első filmben Paul egy ismeretlen herceg volt sokak számára, akiből időközben igazi vezéregyéniség vált. A Fremenek törzsfőnöke, Stilgar (Javier Bardem) meggyőződéssel állítja, hogy Paul Atreides a kiválasztott, ő az a Messiás, akit már generációk óta megjósoltak, hogy egyszer eljön, és “felszabadítja őket”.
![Dűne: Második rész kritika 7 Dűne: Második rész](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2024/01/ws_dune-part-two-chani_240129-084136-1024x576.webp)
Eközben egy másik bolygón lányával, Irulannal (Florence Pugh) és egy Bene Gesserit tisztelendő anyával (Charlotte Rampling) tanácskozik az Arrakison kialakult helyzetről Shaddam IV. császár. Elég korán kiderült, hogy valójában a pusztulásba küldte az Atreides-házat a császár, vagyis Shaddam is szerepel azon a bosszúlistán, amit Paul vezet, amiért a Harkonnenek végeztek apjával és barátaival. Ahogy már a bevezetőben is írtuk, a film elején Irulan hercegnő inkább csak az eseményeket narrálja, beszámol a politikai fejleményekről, hogy mi vezetett a háborúhoz. Igazából csak egy eszköz, hogy a közönséggel megismertesse a részleteket, de később fontos szereplővé lép elő.
![Dűne: Második rész kritika 8 Dűne 2.](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2023/05/ws_DunePartTwo_230522-082503-1024x528.webp)
Már önmagában nagy veszélyt rejt az erősödő a csillagközi politikai nyomás, de az írók, Villeneuve és Jon Spaihts még fokozták a feszültséget a vallási fanatizmussal. Lady Jessica befolyásos vallási figurává válik a Fremenek táborában. Módszereivel sokan nem értenek egyet, hiszen a háttérből irányítja fia felemelkedését, és ezt egyesek aljas és nyugtalanító húzásnak fogják titulálni. A Dűne: Második rész nem egyszerűen azt mutatja be, hogy valakiből hős válik, mivel folyamatosan megkérdőjelezi, hogy egy másik kultúrából érkező kívülálló személy vezetése helyes lépés-e. Chani többször is megkérdőjelezi, hogy Paul Atreides az, akiről a próféciák szólnak, ő hozza el a népének a megváltást, vagy ő is csak egyike azokból, akik azért érkeztek a bolygóra, hogy elvegyék a fűszert és leigázzák a népét. Chani központi szereplővé lépett elő a második részre, Zendaya testesíti meg azt a szereplőt a filmvásznon, akivel a legkönnyebb azonosulni a nézőtéren, folyamatosan arra ösztönzi a nézőket, hogy újra és újra elgondolkodjanak a befejezésen: vajon a főhős békére talál a történet végén? Ahogy Jessica és Paul egyre mélyebbre ássák magát a Fremenek történelmébe és kultúrájába, újabb kérdéseket fogalmaznak meg, hogy a népet szolgálják tetteikkel, vagy esetleg szétrombolják mindazt, amiért harcoltak addig, és hódítóként vezetik őket. Olyan témákat feszegetnek, amivel nap mint nap találkozhatunk a valóvilágban is, hogy egy népet a szabad akaratából vezetünk, vagy hódítóként birtokoljuk a bolygót, s vele együtt az őslakosokat is.
Bár a Dűne: Második rész cselekménye tagadhatatlanul gazdagabb, mint az elsőé, a film legnagyobb értékét a művészi megközelítésben kell keresnünk. Greig Fraser, aki az első részben nyújtott kiemelkedő munkájáért hazavihette a legjobb operatőrnek járó Oscar-díját, most is maradandót alkotott; nem túlzás azt mondani, hogy Fraser felülmúlja előző munkáját, ahogy a színekkel és a fénnyel bánik. Legyen szó arról a beállításról, ahogyan egy bizonyos szögben a nap sugarai elérik Chalamet arcát a sivatagban, vagy ahogy más és más beállításnak köszönhetően megkülönbözteti a Harkonneneket és a Fremeneket. A sivatagi kultúrában a barna és kék színek dominálnak, és ettől gazdagabb egységet kapunk, szemben a Harkonnenek világával, amit sokkal komorabb, színtelen tónussal ábrázolnak, s gyakran szó szerint fekete-fehérben festik le a világukat – még a tűzijátéknak tűnő fénygömbök is úgy robbannak fel az égbolton, mintha valaki színtelen festéket dobálna a falra. Hans Zimmer Oscar-díjas zenéjét az első filmben kissé túlzásnak éreztem, de itt okosan differenciálja a kultúrákat, a hideg Harkonnenek komor hangulatát ellensúlyozza a Fremenek pezsdítő zenéjével. Az első részhez képest abszolút előrelépést hozott vizuális effektek és hangkeverés terén a folytatás. Ezt a harci koreográfiát megnézve pedig a többi kasszasiker elbújhat, és szégyenkezhetnek, hogy mit csináltak eddig, mert innentől a Dűne: Második rész az etalon, ehhez mérjük a harcjeleneteket.
![Dűne: Második rész kritika 9 Dűne: Második rész](https://widescreen.hu/wp-content/uploads/2024/01/ws_dune-part-two_240129-084239-1024x576.webp)
VERDIKT
A Star Wars V. rész – A Birodalom visszavághoz hasonlították a filmet megjelenése előtt, de ebben a formában nem pontos ez a megállapítás. A jobb összehasonlítás végett A Gyűrűk Ura: A két torony című filmmel hasonlítanánk a Dűne: Második részt, mivel mindkét folytatás az első filmben megismert szereplőkre építette a sztorit, amellett, hogy néhány újat is bemutatott, miközben intenzívebb, erőteljesebb és látványosabb harcjeleneteket kaptunk. További hasonlóság, hogy a két film esetében a történet akkor lesz szép kerek, ha elkészül a harmadik, mindent lezáró fejezet. Nehéz szavakat találni, a masszív és nagyobb volumenű produkció nem adja vissza, mennyire kiváló munkát végzett Denis Villeneuve, mennyire grandiózus adaptációt hozott össze egy ilyen nehéz regényből.
1 Hozzászólás