Wide Screen
Image default
Előzetesek

Bemutatták a Sonic, a sündisznó új előzetesét, benne az újratervezett főhőssel

Már nem kínos a Sonic videojátékból készült mozifilm főszereplője, akit az első előzetes után rengeteg kritika ért.

Tavasszal nagy rajongói felháborodást váltott ki a Sonic, a sündisznó első előzetese, melyben a főhős megjelenése amiben csak tudott, eltért a videojátékokban megszokottól. Szerencsére azonban a készítőkhöz is eljutott a panaszáradat, akik előbb igyekeztek megnyugtatni a rajongókat a karakter újratervezéséről, majd később teljes visszavonulót fújtak, hogy maradjon elég idejük átgondolni a filmet, hogy mihez kezdjenek Sonic-kal.

Mondanunk sem kell, mennyire nagy kő esett le a szívünkről, hogy a rendező nem a fellegekbe beszélt, mikor az első előzetest ért rengeteg negatív reakció után elhalasztotta a bemutatót, csakhogy maradjon elég idő újratervezni a film főszereplőjét. Pár hete már kiszivárgott egy kép az újratervezett Sonicról, ma pedig befutott az új előzetes is, benne a teljesen újratervezett Sonic-kal, ami már külsőben közelebb áll a videojátékok karakterével. A nemzetközi trailert később magyar nyelvű változat is követett.

És akkor a magyar szinkronos párja:

Minden elismerés a VFX csapatnak, hogy ilyen rövid időn belül ilyen teljesítményre voltak képesek, mert korábban már arról is lehetett hallani, hogy a februári bemutatót nem tudják tartani, annyira sok munka van a filmmel. A jelek szerint azonban nincs veszélyben a februári bemutató, bár még korántsem tökéletes a dizájn, kissé műnek hatnak a képsorok, de ne várjunk egyből csodát ilyen rövid idő alatt.

A Sonic, a sündisznó hazai bemutatója 2020. február 13-án lesz.

Még több a témában...

A rajongók felháborodása miatt a Sonic, a sündisznó rendezője újrarajzolja a karaktert

Kévés Bence Mihály

Mégis elkészülhet a második Maszk-film?

Vigh Martin

Elhalasztották a Sonic, a sündisznó bemutatóját, hogy legyen idő újradizájnolni a címszereplőt

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább