Főoldal Filmek Befejeződött a Bosszúállók 4. forgatása, amiről több koncepciós kép is megjelent
Filmek

Befejeződött a Bosszúállók 4. forgatása, amiről több koncepciós kép is megjelent

Russo fivérek megerősítették, hogy véget ért a Bosszúállók 4. forgatása, ugyan címet még mindig nem árulták el.

594

Russo fivérek megerősítették, hogy véget ért a Bosszúállók 4. forgatása, ugyan címet még mindig nem árulták el.

Anthony és Joe Russo rendezőpáros Twitteren jelentette be, hogy a nyárra ütemezett cím nélküli Bosszúállók forgatása véget ért, most már csak az utómunkára fókuszálnak. Chris Evans múlt héten jelentette be, hogy számára már véget ért a forgatás, ami egyben a teljes elköszönést jelentette a Marvel Moziverzumtól. Amerika kapitányt alakító színész végleg leteszi pajzsát a Bosszúállók következő részében, többet nem látjuk őt. A bejelentés után azonnal beindultak a találgatások, amiket már a Végtelen háború előtt is pedzegettek, hogy talán a Kapitány meghal a harmadik Bosszúállókban. Mint tudjuk, nem ez történt, sőt, a folytatásban az egyik legnagyobb szerepet kapja a hős, ami akár a hős halálát is jelentheti csakhogy emberéleteket mentsen.

Sokat mondónak közel sem nevezhető Russoék legújabb képe, de egyre inkább érik a nagy bejelentés, amikor megtudjuk, mi a Bosszúállók 4. címe (amit Mark Ruffalo elszólt).

Eközben megjelent egy fotó Mordályról és Thorról a folytatásból, akiket eddig még csak hasonló jelmezben sem láttunk, amik akár a kvantumutazás elméletét is megerősíti. A Végtelen háború után pletykák jelentek meg arról, hogy időutazással, vagy egy másik alternatív idősíkban szeretné megfékezni Thanost, amit A Hangya és a Darázs stáblista utáni jelenete igazolt részben. Hivatalosan még mindig nem erősítették meg, hogy erről lenne szó, de a két hős jelmeze olyan, mint Hank Pym korai kvantumöltözéke. Az időutazás elméletét erősíti az is, hogy a CineEurope-ról kiszivárgott jelenetben Tony Stark és Scott Lang egy titokzatos tárgyat tart a kezében, amit akár időutazásra is használhatnak.

A nyuszi és a mennydörgés istene mellett egy másik életben maradt hős jelmezéről is kiszivárgott több koncepciós rajz. A Reddit felhasználói Vasember új jelmezéről tettek közzé pár képet, de azt nem lehet tudni, hogy a végső filmben is ezt az új ruhát fogja viselni a hős, vagy csak valóban „tervekről” van szó.

Leaked Images Of New Iron Man Suit! from r/marvelstudios

A Bosszúállók 4. bemutatójára 2019. április 25-én kerül sor a hazai mozikban.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?