Wide Screen
Image default
Sorozatok

A Syfy Chucky-sorozatot rendelt be

Folytatássorozat készül a hét Chuckie/Gyerekjáték-filmhez.

Egy évvel ezelőtt érkezett a hír, mely feltárta, hogy egy Chuckie-sorozat fejlesztés alatt áll. Nemrégiben egy sajtóesemény keretein belül megérkezett a hivatalos bejelentés, a Syfy szavazott bizalmat a szériának.

A produkció stábját a franchise két veteránja, Don Mancini és David Kirschner is erősítik majd. A tavaly bemutatott Chucky-film egyébként szintén egy folytatás volt, a legendás baba hangját ebben a verzióban Mark Hamill adta. Jelen sorozat folytatni fogja a hét film történetét, Mancini a produceri és írói feladatok mellett az első epizód rendezését is elvállalta.

A csatorna hivatalos szinopszisa így szól:

Egy baba forgatja fel az idilli környék életét. Ezt követően gyilkosságok és titkok sora kerül a felszínre. Hamarosan pedig fény derül a rejtélyek hátterére, illetve arra, hogy ki is volt az a gyermek, akiből ez a szörny létrejött.

A Syfy elmondta, hogy ez a franchise harminc éven keresztül tartotta rettegésben a nézőket, ám így is hatalmas lehetőség van további kreatív történetek elmesélésére.

Ti mit gondoltok a koncepcióról?

Még több a témában...

Vérengzősre sikerült a Gyerekjáték remake első teljes előzetese

Kévés Bence Mihály

Készül a Gyerekjáték remake

Kévés Bence Mihály

Már forog a Gyerekjáték legújabb feldolgzása, íme az első kép Chuckyról

Kévés Bence Mihály

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Elfogad Tovább

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat

Kövess minket a Facebookon