Wide Screen
Image default
Filmek

A Sony Pictures szerint Alicia Vikander tökéletes jelölt lenne erre szuperhős szerepre

Alig néhány napja kaptak szárnya a hírek a Sony Pictures új készülő szuperhősfilmjéről, és már arról is pletykálnak, hogy ki lehet Jessica Drew.

Alig néhány napja kaptak szárnya a hírek a Sony Pictures új készülő szuperhősfilmjéről, és már arról is pletykálnak, hogy ki lehet Jessica Drew.

A Sony Pictures nem viccel, ha a Pókember univerzumról van szó, hiszen a két éve bemutatott Venom csak a kezdet volt. Tom Hardy főszereplésében már készül a Venom második része, néhány hete láttuk a Morbius, az élővámpír első előzetesét is, bejelentették a Tom Holland-féle Pókember franchise harmadik részét a Marvel Studios-szal közösen, ezen felül pedig több olyan projekten is dolgoznak, amit eddig nem jelentettek be. A tervek szerint Kraven a vadász és Spider-Woman is feltűnhet a filmvásznon, utóbbi esetében már ki is nézték maguknak a főszereplőt alakító színészt.

A The Illuminerdi úgy tudja, hogy a stúdió a Primetime Emmy-díjas rendezőt, Michelle MacLaren-t (Westworld, Trónok harca) nézte ki a film élére. Emlékeztetőül, eredetileg MacLaren filmezte volna a Wonder Womant, azonban kreatív különbség után távozott a Warner Bros. stúdiótól, helyét pedig Patty Jenkins kapta meg (aki a Marveltől távozott miután nem tudtak megegyezni a Thor 2. részéről).

A lap arról is beszámolt, hogy ki lehet Jessica Drew megtestesítője a filmvásznon. A stúdió szerint a svéd Oscar-díjas színésznő, Alicia Vikander ideális jelölt lehet Spider-Woman szerepére.

A Sony Pictures még a fejlesztési folyamat korai fázisában jár, de egyre biztosabb, hogy az egyik titokzatos projekt a Spider-Woman lesz, amit akár már jövőre bemutathatnak, hiszen a stúdió egy cím nélküli film bemutatóját már közzétette 2021. októberére.

Még több a témában...

Ellepték a Fekete Özvegy-film főszereplői, Natasha, Yelena és Kiképző a magazinok lapjait

Kévés Bence Mihály

Cate Shortland úgy fogalmazott, hogy a Fekete Özvegy-film átadja a stafétabotot Florence Pugh karakterének, Yelena Bolevának

Kévés Bence Mihály

Chris Evansnek máris hiányzik Amerika Kapitány szerepe a Marvel után

Kévés Bence Mihály

Úgy tűnik, hogy Adblock kiegészítőt használsz, blokkolod a hirdetéseket.

Segítsd a munkánkat azzal, hogy engedélyezed a weboldalon megjelenő hirdetéseket.

Zárd be, ha nem szeretnél támogatni minket | Segítség? Kapcsolat