Főoldal Előzetesek Bemutatták a Morbius első előzetesét, és rögtön egy hatalmas Marvel Moziverzum vendégszereplővel
ElőzetesekBREAKING

Bemutatták a Morbius első előzetesét, és rögtön egy hatalmas Marvel Moziverzum vendégszereplővel

Ahogy azt hétvégén már megerősítették, ma végre bemutatták a Morbius-film első előzetesét, és rögtön sokkolták a rajongókat egy vendégszereplővel a Marvel Moziverzumból.

605

Ahogy azt hétvégén már megerősítették, ma végre bemutatták a Morbius-film első előzetesét, és rögtön sokkolták a rajongókat egy vendégszereplővel a Marvel Moziverzumból.

Még nem késő, hogy elkapcsolj innen, bezárd a böngésződ, mert a cikk hátralévő részében nagyon erős spoilerről olvashatsz, ami fenekestül felfordítja majd az univerzumokról alkotott képet.

Az előzetes nem fél kihangsúlyozni, hogy a Morbius-filmet az a stúdió mutatja be, ami a Pókember: Hazatérés és a Pókember: Idegen mögött is állt – nyilvánvalóan kissé pontatlan a megállapítás, hiszen a Sony Pictures pusztán anyagilag támogatta a filmet, kreatív döntéseket a Marvel Studios hozta meg -, de ezen lépjünk is túl, de azt már most kijelenthetjük, hogy valamilyen szempontból a Morbius kapcsolódni fog a Marvel Moziverzumhoz. Pókemberről néhány utalást látunk is, de a legnagyobb meglepetésre az előzetes végén kerül sor, amikor megjelenik Michael Keaton, aki Keselyűt alakította a Marvelnél.

Nem csalás és ámítás, alighanem az előzetes legnagyobb meglepetéséről van szó, amikor megpillantottuk Michael Keatont Adrian Toomes szerepében, akivel legutóbb a Pókember: Hazatérésben találkoztak a rajongók. Kíváncsian várjuk, hogy mit hoznak ki a történetből, de első blikkre rendben van a film, egy akcióval teli kalandfilmnek ígérkezik. Jared Leto a főszerepben remekül fest, de még csak az első előzetesről beszélünk, korai bármit is kijelenteni.

A Morbius-film bemutatója 2020. július 31-én lesz.

Morbius
Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események

Még több a témában...

Aliens vs. Avengers
Másvilág

A Marvel összeereszti a Bosszúállókat a Xenomorphokkal a képregényekben

Már nagyon várták a rajongók, hogy a Bosszúállók és a Xenomorph összecsapjon.

Pókember: Idegenben
Filmek

Kitűzték a Pókember 4. forgatásának időpontját, de ki lesz a rendezője?

Ki lesz Jon Watts utódja a Pókember 4. rendezői székében?