Főoldal Filmek A rendező megerősítette, hogy pontosan milyen hosszú lesz a Zack Snyder: Az Igazság Ligája
Filmek

A rendező megerősítette, hogy pontosan milyen hosszú lesz a Zack Snyder: Az Igazság Ligája

A rendezői változat teljesen kész, zárolva a projekt.

347
Zack Snyder: Az Igazság Ligája

Noha a rajongók már több mint 3 éve kampányolnak a Snyder Cut bemutatásáért, eleinte kevés bennfentes hitt abban, hogy ez valaha is meg fog történni. Tavaly mindenkit megdöbbentett a Warner Bros. bejelentése, mely szerint Az Igazság Ligája egy 4 órás filmként fog felkerülni az HBO Maxra.

Eredetileg tavaly tavasszal úgy jelentették be Az Igazság Ligája rendezői változatát, hogy 4 egyórás minisorozat formájában fogják majd bemutatni az HBO Max streamingszolgáltatón, de később majd egyben is megnézhető lesz a rendezői vágás. Ahogy Zack Snyder korábban azt már megerősítette, az eredeti tervvel ellentétben egyben, egy nagy vágásban fogják majd bemutatni a filmet. Az IGN Fan Fest eseményen pedig elárulta Snyder, hogy pontosan 4 óra és 2 perc lesz a SnyderCut néven ismert rendezői változat, és már csak a bemutatót várja.

A két napos rendezvényen más dologra is fény derült, köztük például arra, hogy egy cliffhangerrel végződik majd a film, de egy nagy vendégszereplőt is megismerünk majd a filmben. A rendező nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy ez a film mennyire más lesz attól, mint amit 2017-ben bemutattak a mozikban. Snyder bevallása szerint csaknem 150 percnyi eddig soha nem látott jelenetet fog tartalmazni a rendezői változat, amihez tavaly ősszel még pár perc extra jelenetet is forgattak, így kap szerepet a filmben Jared Leto karaktere, Joker is. Ő volt a valentin napi előzetes legnagyobb meglepetése is.

Március 18-án kizárólag az HBO GO kínálatban, magyar szinkronnal látható a Zack Snyder: Az Igazság Ligája. Április 1-én pedig megérkezik a Wonder Woman 1984 is, szintén magyar szinkronnal, csak az HBO GO-n.

Szerző
Kévés Bence Mihály

A filmek és sorozatok varázslatos világába csöppentem, és az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz filmeket nézzünk.

Szólj hozzá!

Budapest Comic Con

Közelgő események