Pókember: Nincs hazaút

A Pókember: Nincs hazaút további két gonosztevőjét erősítették meg az Empire címlapján

A szereplőgárda folyamatosan csak növekszik.

Nem túlzás azt állítani, hogy a valaha volt legnagyobb és legizgalmasabb szereplőgárdával vágott neki a forgatásnak Jon Watts rendező. Soha nem látott ilyen méreteket egyik korábbi rész sem a Pókember franchise-ból, mint ez az új. Már most kapkodjuk a levegőt, és akkor még nem erősítettek meg olyan színészeket, mint Tobey Maguire vagy Andrew Garfield, és ki tudja, hogy kik ugranak még be. Tom Holland állítása szerint a valaha készült legmenőbb jelenetét vették filmre egy titokzatos karakterrel, akivel csak úgy négyesben beszélgetnek egy asztalnál.

A Marvel több gonosztevővel is kecsegtetett a Pókember: Nincs hazaút című filmhez azóta, hogy augusztusban megjelent a film első hivatalos trailere. Az első kedvcsináló videó rögtön megerősítette nekünk azt, amit addig is biztosra tudtunk, hogy Alfred Molina a Pókember 2. részből visszatér és újra eljátssza majd Doctor Octopust. De nemcsak ő tér vissza a Sam Raimi által rendezett trilógiából, hanem Willem Dafoe alakításában A zöld manó, igaz utóbbit még nem mutatták a kamerában. És akkor mellettük még számos utalást kaptunk más gonosztevőkre. Tudjuk, hogy Jamie Foxx által játszott Elektró visszatér A csodálatos Pókember 2. után, és akkor még nem értünk a sor végére, ugyanis rajtuk kívül is akadnak még rosszfiúk.

A most megjelent Empire magazin legújabb számának köszönhetően megtudtuk, hogy két újabb klasszikus Pókember-gonosz csatlakozik a listához, hogy felvegyék a kesztyűt Tom Holland Pókemberével. A magazin szerint Rhys Ifans Gyíkja (Dr. Curt Connors) A csodálatos Pókember franchise első részéből, valamint Thomas Haden Church Homokembere (Flint Marko) a Sam Raimi által rendezett Pókember 3. részéből csatlakozik a Nincs hazaút gonosztevőinek listájához.

A lenti képet kiemelve mintha már láttuk volna korábban, amint Doctor Octopus gyilkos szorításában látjuk a Pókembert. A jelenet kísértetiesen hasonlít a Pókember 2. egyik jelenetére, amikor Pókember próbálja megakadályozni a gonoszt a bankrablásban, de a Tobey Maguire által alakított főhőst elkapja Octopus.

Az Empire magazin borítóján a Pókember: Nincs hazaút kapott helyet. A címlap jobb alsó sarkában újabb utalást kaptunk arra, hogy bizony Homokember feltűnik majd a filmben. Senkit nem érhet meglepetésként a Homokember visszatérése, hiszen már az előzetesben is láttunk homokfelhőt, amiből mindenki levonta ezt a következtetést.

De kétségtelen, hogy a legjobban várt bejelentés az, amikor megerősítik a korábbi két Pókember sztárt. Több pletyka is megjelent már ezzel kapcsolatban, hogy Tobey Maguire és Andrew Garfield is visszatér a Pókember szerepébe, bár Garfield csak cáfolta ezeket a híreszteléseket, mondván, “ez nem olyan, amiről tudomásom van, hogy szerepelek benne”.

És ha ezek a pletykák önmagukban nem lennének elegek, akkor ott van még a Venom 2. – Vérontó stáblista utáni jelenete is, amelyben azt mutatják, hogy Venom és Eddie Brock egy olyan másik univerzumban utazik, ami láthatóan ugyanaz a Föld, mint amiben Tom Holland játssza a falmászót. Azt még nem tudni, hogy a Nincs hazaútban szerepelni fognak-e, de sokan aggódnak Pókember jövője miatt. Tom Holland szerződésében foglalt vállalása ezzel az új filmmel lejárt, és a Venom 2. talán azt vezette fel, hogy Pókember elhagyja a Marvelt, s a jövőben a Sony Pictures veszi kézbe a dolgot a saját univerzumában.

Holland elmondása szerint a színészek és a stáb úgy kezelik a Pókember: Nincs hazaút című filmet, mint “egy franchise végét”. Holland mellett a Bosszúállókból ott lesz még Benedict Cumberbatch Doctor Strange-je, Zendaya és Jacob Batalon pedig szintén visszatérnek MJ és Ned szerepében a korábbi filmekből. A filmet december 17-én mutatják be a mozikban.

Total
18
Shares
Previous Article
Elkxrtuk

Elkxrtuk kritika

Next Article
U.S. Agent

A Thunderbolts forgatása a pletykák szerint 2023-ban kezdődik számos más tévésorozattal és filmmel

Related Posts

Ne maradj le a hírekről, kövess minket a Facebook-on is!